Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepi állománygyűlés Debrecenben

Szöveg: Nehéz Attila |  2011. március 11. 15:06

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek ünnepi állománygyűlésükön a debreceni székhelyű MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái március 11-én. A Kossuth Laktanya sportcsarnokában – a csapatzászlók behozatala és az elöljárók fogadása után – megtartott ünnepségen részt vevők elénekelték a Himnuszt, majd a köszöntő beszédek következtek.

1595915454
Tisza Zsolt hadnagy hangsúlyozta: a Magyar Honvédség mindennapjaiban fontos szerepet játszik a hagyományőrzés, hogy ne felejtsék el azokat a történelmi alakokat, akik sokat tettek a hazáért. Reményét fejezte ki, a békeidő katonái is méltók lesznek arra, hogy az utókor rájuk is ilyen dicsőséggel emlékezzen majd.

„Gondoljunk csak a katasztrófahelyzetekre – az árvízre, a vörösiszapra. Mi, katonák minden esetben ott voltunk, ahol segítségre volt szükség. Tudásunk, erőnk legjavával tettük a dolgunkat. Pakoltuk a homokzsákokat, mentettük a menthetőt: az embereket, akiknek életét vitte el a víz, vagy az iszap" – mondta ünnepi beszédében a fiatal tiszt.

Az itthoni feladatokon kívül a Magyar Honvédség jelentős szerepet vállal a nemzetközi krízishelyzetek megoldásában is.
„Az ünnep pillanataiban gondoljunk azokra a bajtársainkra, akik a közelmúltban tértek haza a műveleti területekről, és azokra, akik tőlük átvéve a szolgálatot most Afganisztánban és Koszovóban látják el feladataikat. Ők nem lehetnek itthon a magyar szabadságharc évfordulóján, ám most szintén megemlékeznek a több mint 160 évvel ezelőtt történt sorsfordító eseményekről. 1848. március 15-e példaértékű bizonyítéka annak, hogy a magyar nép képes az összefogásra" – fogalmazott.

A beszédet követően Kabai Tamás őrnagy ismertette az ünnepi parancsot, amelyből kiderült, kik azok, akik elöljáróik javaslatára kiemelkedő tevékenységükért elismerésben részesültek, amelyeket Korom Ferenc ezredes, dandárparancsnok-helyettes adott át.

Az állománygyűlést ünnepi műsor zárta. M. Simon Andrea és Győry András Botond színművészek, valamint Schmidt Ferenc énekes-szólista előadásában az egybegyűltek Petőfi Sándor, Illyés Gyula és Jókai Mór műveiből hallhattak részleteket, majd a Tolcsvay László által megzenésített Nemzeti dallal idézték fel a forradalom és szabadságharc emlékét.

1595915455
 
1595915455