Vadászpilótának készült, kovácsból lett repülőmérnök

A közelmúltban ünnepelte a 85. születésnapját Kiskunhalason Kiss István nyugállományú alezredes. A Szalay-Bobrovniczky Kristóf és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy által aláírt emléklapot, valamint Durgó Tamás alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megbízott parancsnokának jókívánságait a jeles évforduló alkalmából Mosonyi Viktor hadnagy, a Bács-Kiskun megyei Hadkiegészítő és Toborzó Iroda irodavezető-helyettese adta át az ünnepeltnek. A barátok, az egykori bajtársak és a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület tagjainak gratulációit pedig Romvári Frigyes nyugállományú ezredes, az egyesület elnöke tolmácsolta.

Kiss István 1937. június 5-én született Kiskunfélegyházán. Édesanyját a háború alatt veszítette el: a hétéves kisfiát magához ölelő asszonyt egy akna szilánkja találta el. Rokonok nevelték fel. Az általános iskolát szülővárosában járta ki, majd a helyi Móra Ferenc Gimnázium diákja lett. Az érettségiig azonban nem jutott el, családi okok miatt meg kellett szakítania a tanulmányait.

Gyerekkora óta rajong a repülőgépekért, még általános iskolába járt, amikor felvették a Magyar Repülő Szövetségbe. Eleinte modelleket készített, a botkormányt csak gimnazista vehette kézbe. Vitorlázó és motoros gépek sok típusát repülte, többek közt a Rubik R-15 Komát, a Pionírt, a R-18 Kányát és az UT-2 Galambot – közben pedig repülőgép-műszertant oktatott újonc társainak. Természetesen vadászpilótának készült, de az álma nem valósulhatott meg. Az egyik orvosi vizsgálaton ugyanis kiderült, hogy a szemével valami baj van, ezért csak maximum 500 lóerős motorral felszeret gépek vezetésére kapott engedélyt.

Életcélját elvesztette, tizenhét évesen munkahelyet kellett keresnie magának. A repülő szövetség parancsnokának közbenjárásával a Bányászati Berendezések kiskunfélegyházi gyárában tudott elhelyezkedni. A félbehagyott gimnáziumi tanulmányai miatt azonban csak betanított munkásként tudták foglalkoztatni. A forgácsoló üzemben a palástköszörű használatát kellett megtanulnia. Öt év múlva aztán áthelyezték a kovács üzembe. Levelező tagozaton leérettségizett és sikeres kovács szakvizsgát is tett.

Kétéves sorkatonai szolgálatát a Zalaegerszegen lövész katonaként – majd századírnokként – töltötte, leszerelése után pedig „vett egy nagy levegőt” és jelentkezett a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karának repülőmérnöki szakára. Az első két év nagyon kemény volt a részére. Tanulni csak éjszakánként tudott, mert az előadások után dolgoznia kellett a napi megélhetésért. Óriási segítséget jelentett a részére, hogy a negyedik félév végén az évfolyamán tanuló katonatisztek rábeszélésére szerződést köthetett a honvédséggel - havi 600 forint ösztöndíjjal kezdte a harmadik évet, ami akkoriban egy egyetemi hallgatónak nagyon sok pénzt jelentett. Az év végi sikeres vizsgák után pedig, 1964-ben előléptették hadnaggyá. Aztán a nyári szünetben részt kellett vennie egy kéthetes alapkiképzésen.

A főhadnagyi csillagokat a diplomával együtt kapta meg. Saját kérésére, 1966-ban Kecskemétre, az akkori 59. Honi Vadászrepülő ezredhez helyezték. Repülő sárkányhajtómű-mérnökként első első tiszti beosztása hibafeltáró technikus volt. Egy év múlva századparancsnoknak, majd a mérnök-műszaki szolgálatfőnök helyettesének nevezték ki. Ebből a beosztásából vezényelték a Zsukovszkíj Repülőmérnöki Akadémiára. Moszkvából hazatérve a repülőezred parancsnokának megbízott technikai helyetteseként szolgált két évig, majd helyőrségen belül alakulatot váltott: az akkori MN Központi Repülőgép-javító Üzem állományába helyezték. A vadászrepülőgép-javító üzemegység parancsnokaként, alezredesi rendfokozattal vonult 1991. december 1-jén nyugállományba.

Kiss István alezredes 30 éve tagja a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesületnek, pár évig a titkári feladatokat is ellátta. A közösség érdekében végzett kiemelkedő munkáját a Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatával, az Aranykor Kitüntető Cím bronz- és ezüst fokozatával is elismerték.

Pista bácsi kiváló egészségnek örvend, 400 négyszögöles kertjét még mindig maga gondozza. Három évtizede az egyesület „hivatásos fotósaként”, a közösség szinte minden rendezvényén részt vesz. Születésnapi köszöntésére – egy hölgykoszorút alkotva - a családja is elkísérte.