Váratlan alelnöki látogatás Irakban
Szöveg: MTI/honvedelem.hu | 2009. szeptember 16. 9:10Előre be nem jelentett látogatásra Irakba érkezett kedden Joe Biden amerikai alelnök, aki tárgyalni fog az iraki vezetőkkel, és találkozik amerikai katonákkal is, közölte a washingtoni Fehér Ház. 2009-ben ez Biden harmadik iraki útja a januári és júliusi látogatás után.
Barack Obama amerikai elnök bízta meg alelnökét azzal, hogy mozdítsa elő az akadozó megbékélést az arab országban. A washingtoni kormányzat nélkülözhetetlennek tartja a megbékélést az iraki stabilitáshoz akkor, amikor az Egyesült Államok kivonja onnan katonáit.
Érkezése után Biden rövid tájékoztatót kapott Ray Odierno tábornoktól, az amerikai erők iraki parancsnokától és Christopher Hill nagykövettől.
A háromnapos látogatás alatt a tervek szerint találkozik Dzsalal Talabani elnökkel, Núri al-Máliki kormányfővel és Maszúd Barzanival, a félig autonóm kurd körzet vezetőjével is, akivel legutóbb azért nem tárgyalhatott, mert egy homokvihar megakadályozta a helikopteres utazást északra.
Az iraki fél útmutatást vár az alelnöktől a Szíriával kiéleződött ellentétek kezelésében, megvitatja vele a felkészülést a januári választásokra, és az északi országrészben még mindig tomboló erőszak megfékezésének módját.
Biden legutóbbi látogatásakor figyelmeztette a bagdadi kormányt, hogy az amerikai katonaság nem marad örökké a helyszínen, hogy egyben tartsa az országot.