Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Védelempolitikai igazgatók találkozója Londonban

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2022. március 26. 11:34

David Hogan-Hern, a brit védelmi minisztérium védelempolitikai igazgatójának meghívására, dr. Németh Gergely, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára március 24-25-én kétnapos látogatásra érkezett Londonba.

DDC-OFFICIAL-20220324-089-0055

A találkozó kiemelt témái az orosz-ukrán háború, a NATO aktualitások, valamint a kétoldalú védelmi kapcsolatok voltak.

A 2019-ben aláírt szándéknyilatkozatnak (Statement of Intent), valamint az annak mentén kidolgozott kétoldalú együttműködési tervben foglaltaknak megfelelően – egyebek mellett - a brit és magyar védelempolitikai igazgatói szintű találkozók rendszeresek. A találkozónak különösen nagy hangsúlyt adott az orosz-ukrán háború miatt kialakult biztonsági helyzet és annak egész Európára gyakorolt hatása. Ennek megfelelően a találkozó témái között szerepelt a jelenlegi biztonsági helyzet kezelésére vonatkozó együttműködési lehetőségek megvitatása.

DDC-OFFICIAL-20220324-089-0097

A két ország közötti kétoldalú együttműködés alakításában továbbra is prioritást élveznek a NATO-tagságból fakadó kötelezettségekkel kapcsolatos témák, a fenyegetésekre adott közös reagálás és az erősödő kétoldalú kapcsolatok témaköre, ezért az igazgatók megvitatták azokat a stratégiai fontosságú kérdéseket is, amelyek a jelenlegi ukrán krízis tükrében nagy hangsúllyal bírnak.

A védelempolitikai igazgatók kitértek a haderőfejlesztési programjaik aktualitásaira is és megegyeztek abban, hogy a tapasztalatok szakértői szintű megosztása ezen a téren szintén részét képezheti az együttműködés bővítésének.

A tárgyalások margóján a védelempolitikai igazgatók egy olyan szándéknyilatkozatot írtak alá, amely tovább mélyíti az eddig is szoros kétoldalú kooperációt a két nemzet között, és lehetőséget teremt a további együttműködési területek beazonosítására.

A látogatás második napján a magyar delegáció a Royal United Services Institute (RUSI)-nál tett látogatást, amely az Egyesült Királyság egyik meghatározó - védelmi és biztonsági kutatásokkal foglalkozó - független kutatócsoportja.

DDC-OFFICIAL-20220324-089-0110