Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Végrehajtották az átcsoportosítást

Szöveg: Csák Tímea<br /> |  2010. május 4. 11:09

Tavaly december óta készül az előírt NATO CREVAL ellenőrzésére a MH Zászlóalj Harccsoport (MH ZHCS). Az ellenőrzés első fázisa már a MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájában megtörtént április utolsó hetében, melyen a MH ZHCS megfelelt az előírt kritériumoknak.

A NATO CREVAL második fázisára a bakonyi gyakorlótéren kerül sor május 18.-19.-én. Ennek érdekében hajtottak végre átcsoportosítást április 26. – 30. között a dandár hódmezővásárhelyi és debreceni katonái, köztük a MH ZHCS alapját képező 62. lövészzászlóalj, valamint a feladatok érdekében a zászlóaljhoz rendelt modul elemek – CIMIC-, PSYOPS-, vegyvédelmi-, műszaki-, légvédelmi- és felderítő alegységek – a MH Összhaderőnemi Parancsnokság többi alárendelt alakulatától.

A mintegy 1100 fő és 300 harc- és gépjármű vasúton 7 szerelvénnyel és közúton 5 gépjármű oszloppal történő átcsoportosítása balesetmentesen megtörtént. Sem a vasúti szerelvények, sem pedig a közúti gépjármű oszlopok nem okoztak fennakadást a közlekedésben, még annak ellenére sem, hogy rengeteg eszköz indult meg közel egy időben az ország különböző laktanyáiból, katonai objektumaiból. A vasúti kirakások – amelyek nappal és éjszaka egyaránt folytak – szintén fegyelmezetten és zökkenőmentesen zajlottak le a „0" ponti gyakorlótér mellett lévő hajmáskéri vasútállomáson, nem zavarva a község mindennapi életét.
Az előkészítő részlegek, valamint a gyakorlat valós biztosítását végrehajtó állomány sikeres munkája eredményeként, az alegységek tábori körülményeknek megfelelő elhelyezése a megérkezés pillanatában már biztosított volt. Ebben jelentős szerepe volt a harci kiszolgáló támogató elemek gyors és áldozatos munkájának.

 

Szloszjár Balázs alezredes, a MH ZHCS parancsnoka, kiválóra értékelte az átcsoportosítások megszervezésében, valamint azok végrehajtásában nyújtott munkát, majd hozzátette:
Biztos vagyok abban, hogy ha az állomány az elkövetkező három hét alatt is ilyen motiváltan és fegyelmezetten hajtja végre a feladatait, akkor a Zászlóalj Harccsoport ismét eleget fog tenni a NATO által velünk szemben támasztott műveleti követelményeknek.
Az átcsoportosításokat követően azonban nem volt sok idő annak fáradalmait kipihenni, ugyanis a héten már elkezdődött a modul elemek integrácója a lövészzászlóalj állományába, folytatódott az alegységek feladatorientált felkészítése, illetve a századéles lőgyakorlatok előkészítése és végrehajtása.

 

Fotó: Borzas István