Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Viharos kezdés a budapesti atlétikai világbajnokságon

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI, Derencsényi István / MTI |  2023. augusztus 19. 12:22

A heves esőzés és villámlások miatti kétórás halasztás után 10 óra 50 perckor elrajtolt a Hősök teréről a férfi gyaloglás 20 kilométeres versenyszámának mezőnye. A magyarok közül elsőként Helebrandt Máté mutatkozott be augusztus 19-én, a budapesti atlétikai vb első napján. Szintén a nyitó napon versenyez Vindics-Tóth Lilli Anna szakaszvezető, az MH Sportszázadának középtávfutója 1500 méteren.

D__YT20230819002

„Örömmel jelenthetjük, hogy sikerült úrrá lenni az időjárási nehézségeken, elindult a világbajnokság, megindult az első versenyszám, éppen most haladnak el mellettünk a sportolók, akiknek kiváló versenyzést kívánunk és izgatottan várjuk a végeredményt!” – mondta a helyszínről Schmidt Ádám, a Honvédelmmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, a vb kormánybiztosa.

A férfi gyaloglóknak a tervek szerint szombaton reggel 8 óra 50 perckor dördült volna el a startpisztoly, ám a villámlások és esőzés miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy két órával később kezdődik a viadal.

Az ötvenfős férfi mezőny az Andrássy úton is haladva megkerüli a Hősök terét, és ezt az egykilométeres kört húszszor kell teljesíteni.

A hazaiak közül elsőként a 2017-es londoni vb-n ötödik Helebrandt Máté indult Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményén, amelyet az utcai futó- és gyaloglóversenyek mellett a Nemzeti Atlétikai Központban rendeznek és jövő vasárnapig tart.

Kapcsolódó cikkek