Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Világháborús fegyverarzenálra bukkantak

Szöveg: naplo-onlie.hu/honvedelem.hu |  2008. március 17. 8:15

Valóságos fegyverarzenálra bukkantak a napokban a rendőrök Balatonkenesén. A településen féltucatnyi helyszínen tartottak házkutatást.

A rendőrök a gyanúsítottaknál több száz, a második világháborúból származó lőszert, pisztolyokat, kézigránátokat, géppisztolyt, rakétakilövőt és nagyméretű lövedéket találtak.

A lőszerek között volt olyan, amelynek a szállítását a Magyar Honvédség tűzszerészei nem vállalták, ezért a helyszínen megsemmisítették.

Pogány Péter alezredes, a megyei főkapitányság kiemelt főnyomozója sajtótájékoztatón elmondta: az ügy gyanúsítottjaihoz úgy jutottak el, hogy az egyikük a legnépszerűbb internetes közösségi portálra olyan fényképeket töltött fel, amelyen világháborús fegyverekkel látható.

A fiatalnál és ismerettségi körénél, a Balaton-parti településen tartott házkutatás során találták meg az óriási mennnyiségű fegyvert és lőszert. Több mint félezer lőszert foglaltak el, amelyek elsődleges vizsgálata során azt állapították meg, hogy nagy részük működőképes.

A 18-20 év körüli fegyvergyűjtó társaság tagjai tudatában voltak annak, hogy bűncselekményt követnek el, mert több működő, vagy visszaélesített fegyvert elrejtve, a szekrényben, vagy az ágy alatt találtak meg a rendőrök.

A rendőrök a honvédség tűzszerészeitől kértek segítséget, akik az arzenál nagy részét elszállították, mert robbanóanyagnak vélték, de volt olyan, amit inkább megsemmisítettek.

Fotó: naplo-online.hu