Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Világháborús gránát a rakparton

Szöveg: Szűcs László |  2010. július 12. 13:13

A 27. héten, azaz július 5–11. között 49 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül tizenöt esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Szalai Attila zászlós, az alakulat kiképző tiszthelyettese a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1160 bejelentést kaptak.

Július 5-én a Pest megyei Vácról kapták a bejelentést a Magyar Honvédség tűzszerészei, amely szerint a Tavasz utcában található egyik lakóépületben második világháborús robbanószerkezetet találtak. A Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy egy 75 milliméteres páncéltörő gránát került elő. A veszélyes szerkezetet a tűzszerészek a közelben kijelölt helyen megsemmisítették.

Ugyanezen a napon a Pest megyei Tárnokon is akadt dolguk a tűzszerészeknek, mivel a Templom úton található iskola mögött, a patak kotrása közben több világháborús eszköz is előkerült. A Hadházi Sándor zászlós vezette járőr egy 88 milliméteres légvédelmi repeszgránátot és egy F1-es típusú kézigránátot talált a helyszínen. A világháborús szerkezeteket a közelben kijelölt helyen meg is semmisítették.

Július 6-án a főváros II. kerületébe, a Hárshegyi útra vonultak a tűzszerészek, ahol földmunkálatok közben egy német gyártmányú, 37 milliméteres páncéltörő gránát került elő. A veszélyes, második világháborús szerkezetet a Sulykovszki Róbert főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyűjtőbe szállította.

Július 7-én ugyancsak Budapesten, ám ezúttal az I. kerületben, a Várkert rakparton dolgoztak a Magyar Honvédség tűzszerészei. Itt, a fákat körülvevő járdaszegély építése közben egy 105 milliméteres páncéltörő gránát került elő, amit a Szalai Attila zászlós vezette járőr a központi gyűjtőbe szállított.

Július 8-án Ráckevére kellett kivonulniuk a tűzszerészeknek. Az ezred ügyeletére telefonon érkezett bejelentés szerint ugyanis az Újhegy utcában, szennyvízgödör építése közben, világháborús bombára bukkantak. A Szalai Attila zászlós vezette járőr a helyszínen megállapította, hogy a földből egy 50 kilogrammos szóró konténer maradványai kerültek elő, amelyek robbanóanyagot nem tartalmaztak. A rozsdás fémmaradványokat a tűzszerészek elszállították a helyszínről.