Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszatérnek az orosz rakéták Kubába

Szöveg: Háború Művészete |  2008. november 7. 9:20

Oroszország felajánlotta Kubának, hogy technikai szakemberekkel segítené a helyi légvédelmi rendszerek modernizálását, ugyanis ezen fegyverek többsége jelenleg kihasználatlanul áll.

Főként SA-6, SA-8 és néhány kisebb hatótávolságú (4-8 kilométer) rakétát üzemeltetnek. Természetesen új rakéták eladása is szóba kerülhet, ha a kubaiak tudnak értük fizetni.
Az 1990-es évek eleje óta a kubaiaknak igen kevés anyagi forrása jutott a pótalkatrészekre, valamint a szükséges karbantartási feladatok ellátása is akadozott.

A repülőgépeket tekintve is igen siralmas a helyzet, hiszen mindössze körülbelül két tucatnyi gép van működőképes állapotban. Ezek elpusztítása nem jelentene különösebb problémát egy modern repülőgépekkel felszerelt ellenség számára.

A felmérések szerint Kubának 20-30 millió dollár értékű pótalkatrészre, illetve néhány száz új rakétára lenne leginkább szüksége. Oroszország azonban nem lesz ilyen nagylelkű, hiszen ajánlatuk csupán a kubaiak szakmai felkészítésére vonatkozik. Inkább tekinthető ez egy baráti gesztusnak az oroszok részéről, mint valódi segítségnek, de sokak szerint ez jó kezdetnek bizonyulna ahhoz, hogy rendeződjön a két ország kapcsolata a fegyverek értékesítése terén.

Címkékrakéta