Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vita Svédországban az afganisztáni jelenlétről

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. augusztus 29. 7:30

A svéd baloldali ellenzék pénteken bejelentette, hogy már 2011-ben meg akarja kezdeni az ország csapatainak kivonását Afganisztánból, ha győz a szeptember 19-i parlamenti választásokon. “Ha megnyerjük a választásokat, megváltoztatjuk jelenlegi afganisztáni jelenlétünk stratégiáját” – ígérte a baloldali ellenzéki pártszövetség vezetője, a szociáldemokrata párt vezetője, Mona Sahlin.

A három baloldali párt (szociáldemokraták, zöldek és volt kommunisták) azt akarják, hogy már 2011 elején megkezdődjön a svéd csapatok kivonása – közölte Mona Sahlin sajtótájékoztatóján. Az ellenzék azt akarja, hogy 2013 közepéig az utolsó svéd katona is elhagyja Afganisztánt.

Svédország 2002 óta vesz részt az afganisztáni háborúban. Mintegy 500 fős kontingensét a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) keretében vonultatták fel az ország északi részében, noha Svédország nem NATO-tagállam.

Carl Bildt külügyminiszter bírálta az ellenzék által bejelentett tervet, mert szerinte a csapatkivonás menetrendjének közzététele növeli a veszélyt az ázsiai országban maradt katonák számára.

A jelenlegi miniszterelnök, Fredrik Reinfeld (Mérsékelt Párt) vezette jobbközép kormány a mérsékeltek, liberálisok, centristák és kereszténydemokraták alkotta jobboldali tömörülés választási győzelme esetén támogatná a svéd katonai misszió meghosszabbítását és a csapatbővítést.

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint nem egészen egy hónappal a választások előtt a jobb- és a baloldal fej-fej mellett halad egymás mellett.