„Zrínyi szellemisége itt él közöttünk”

Szöveg: Tamás Tibor | 2012. május 16. 9:22

Január 1-je óta működik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), amelyet a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának összevonásából hoztak létre. Ezáltal új, komplex egységbe került közjó s biztonság. Ily módon aligha meglepő, hogy beszélgetésünk leggyakoribb szavai ezek voltak: új, átalakítás, egyeztetés, összehangolás. Dr. Boldizsár Gábor ezredessel, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) dékánjával beszélgettünk. Interjúnk első része.

Kezdjük azzal, ami a legszembeötlőbb: eltűnt a „Zrínyi Miklós" megnevezés. Vagy mégsem? Továbbgondolva: hogyan kívánják megőrizni a magyar hadtudomány, a honvédtisztképzés nemes hagyományait?

Nem hagyjuk a Zrínyi nevet, a hagyományőrzést pedig még erőteljesebben folytatjuk. Úgy vélem, a katonai élethivatásban rendkívül fontos, hogy legyenek olyan katonai cselekedetek és személyek, sőt hősök, akikre büszkén nézhetünk fel; kellenek olyan példák, amelyekből erőt meríthetünk. Ez a szellemi muníció a felnövekvő honvédtársadalom tagjai számára is szükséges, a fiataloknak, akiknek – elődeinkhez hasonlóan – szűkös körülmények között kell helytállniuk. Nálunk, katonáknál a tiszteletre méltó példa tárgyakban, hagyományokban, de legfőképpen nevekben jelenik meg. Ez Zrínyi esetében megkérdőjelezhetetlen.
Bár sem az egyetemnek, sem a karunknak nincs személyhez köthető elnevezése, reméljük, hogy ez csupán átmeneti időszak. Zrínyi szellemisége itt él közöttünk. Példaként említem, hogy 1664. február 2-án hajtotta végre katonai bravúrját a költő és hadvezér: felgyújtotta az eszéki hidat az oszmán előtt. Idén ugyancsak e napon kaptuk meg az egyetem rektorától a kari zászlónkat. Dr. Négyesi Lajos alezredes, a kitűnő csata- és hadszíntérkutató hadtörténész szintén ekkor vehette át a Szigetvár Város Önkormányzata által alapított Zrínyi Miklós-díjat. Tehát ha egyelőre név nélkül vagyunk is, hagyományaink élnek.

Nézzük az összevonás tényét! Ez magyar sajátosság, vagy van hozzá hasonló Európában?

Mondhatjuk magyar specialitásnak, mert ilyen formában egyedülálló megoldás. Inkább arra találunk példát, hogy a katonai képzések egyes részei civil keretek között zajlanak. Például a horvát hadsereg pilótaképzése három évig a polgári repülőképzéssel együtt folyik. Az írek és a finnek az általános tengeri-halászati-kereskedelmi képzés után részesülnek katonai specializációban. Megjegyzem, efféle felkészítésben már mi is értünk el sikert korábban azzal, hogy a civil-katonai és lélektani hadműveleti képzést egy szervezetbe összpontosítottuk. Ezt több hadsereg is átvette tőlünk.

Minden megújításnak magasabb minőséget kell eredményeznie. Nyilván a három jogelőd jó alapot ad, de biztosítottak-e a feltételei a jövő hadtudományának, honvédtisztképzésének?

Természetesen az integráció ez esetben sem a részek matematikai összege, hanem egy új, magasabb szintű képzést jelenít meg. Először is: a szükséges pénz- és tudásalapok megvannak, azonban mindkettőt növelnünk kell a jövőben. A pénzt illetően persze nem zárkózunk el további források megszerzésétől. Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy ápolnunk szükséges az universitas „kántálását", azaz támogatásszerző szervezéseit, amelyeknek a középkorig visszanyúló hagyományai vannak. Oktatói karunk magasan képzett, kiváló szakemberekből áll; diákjaink válogatottan kerülnek be, hiszen többszörös a túljelentkezés, a kiválasztás sokrétű szempontrendszer alapján történik. Mondhatjuk úgy is, hogy magas a mérce! Összegezve: a ma diákjai a jövő közszolgái, vagyis nem lehetnek akárkik s akármilyenek; egy erős és jó államot kell építeniük, szolgálniuk. Ehhez pedig minden muníciót meg kell adnunk számukra.
Nézzük tovább a feladatok felől: ha górcső alá veszünk egy hazai katasztrófahelyzetet, akkor látjuk, hogy a haderő XXI. századi alkalmazása komplex rendszert alkot, hiszen magába foglalja többek között a következmények felszámolását, az újjáépítés irányítását, a közigazgatás támogatását. Nem csupán a három hivatásrendnek kell együttműködnie, hanem számtalan intézménynek és szervezetnek is. Legutóbb Kolontáron láthattuk, hogy vállvetve küzdött katona, rendőr, önkormányzati, katasztrófavédelmi, egészségügyi, műszaki és minden más szakember az emberi életekért, a vagyon megóvásáért, a mentesítésért. Tehát az élet megkövetelte és bebizonyította, hogy stratégiai és taktikai, kisköteléki szinten egyaránt egyeztetni, koordinálni s kommunikálni kell! És valamennyi résztvevő jól vizsgázott. Az elmondottakra természetesen példaként említhetem az ISAF-, EUFOR- vagy KFOR-missziókat is. Kolontár és Koszovó között sok a különbség, de ha helyzet van, cselekedni kell…! Szóval, minderről kell szólnia a mi új, egyetemi együttműködésünknek, oktatásunknak! Bizonyosan ez lesz az integrációnk egyik hozadéka.

Akkor maradjunk ennél a gondolatmenetnél: vegyük sorra, milyen más egyéb, fontos hozadékkal számolhatunk még?

Sok mindent felölel az „egy filozófia, egy terminológia, egy (szó)értelmezés" szemlélete. A már elmondottakhoz szorosan kapcsolódik az, hogy el kell sajátítanunk és sajátíttatnunk egymás képességeinek ismeretét. Már hallgatóként is roppant fontos tudni, hogy milyen lehetőségek és korlátok rejlenek a partnerben; mit várhatunk el tőle, s ő mit várhat tőlünk. Meg kell ismernünk, kinek mire van jogosítványa, mandátuma; mit hajthat és hajtathat végre s mit nem. És ha nem, akkor milyen hatáskörrel − és persze motiválással − érhetjük el, hogy végrehajtsa. Ha így áll egymás mellett a három hivatásrend, akkor sokkal hatékonyabb lesz az együttműködésük; nem beszélnek el egymás mellett, nem csúszhatnak be adminisztrációs hibák. Ha a jelen diákjai, azaz a jövő közszolgái egy intézményben egyazon elvek alapján sajátítják el az egymáshoz is kapcsolódó tudnivalókat, akkor a közös elkötelezettségen s szakmai nyelven kívül a személyes kapcsolatokat is elmélyíthetik. Ezeknek döntő szerepük van az egyetem befejezése után is a bajtársiasság, a szavahihetőség, a hitelesség és az egymásra utaltság rendszerében, egy vész-, árvíz-, vagy hóhelyzet megoldása során. Különösen érvényes ez akkor, ha döntéshozói poszton szolgálnak.

(Folytatjuk!)

Fotó: Archív