Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aktuális videók - 305. oldal

Cikkek
1596051011

Ifjú „harcosok” Csobánkán

2018. július 13. 13:39

Az egyenruhások mindennapjai mellett a harcművészetekkel és a katonai közelharc legfontosabb elemeivel is megismerkedhettek azok a fiatalok, akik részt vettek a szentendrei MH Altiszti Akadémia által szervezett harcos-önvédelmi táborban július 9-e és 13-a között. Az alakulat csobánkai gyakorlóterén a kiképzők a katonai közelharc és a hasznos túlélési praktikák mellett a közösségi értékekre is oktatják a fiatalokat.

1596050788

Tartalékosok kiképzése Izbégen

2018. július 13. 7:46

Tiszt- és altisztjelölt önkéntes tartalékosok részére tartottak éleslövészetet az izbégi lőtéren. Az MH Altiszti Akadémia kiképzői szervezésében a tartalékos katonák pisztoly- és gépkarabély-lőgyakorlatot hajtottak végre.

1596050785

Különleges erők katonai tábora

2018. július 12. 19:15

Idén – július 9-20. között – a táborfalvai kiképzőbázis ad helyet a különleges erők katonai tábornak, amit immár második alkalommal rendeznek meg. Ottjártunkkor a fiatalok elsajátíthatták a fegyverkezelést, gyakorolhatták a terület biztosítást, valamint megtanulhatták hogyan kell párban járőrmozgást végezni.

1596721104

Misszióra készen

2018. július 12. 7:13

Befejeződött az MH KFOR Kontingens soron következő, tizenkilencedik váltásának hazai felkészítése. A rövidesen koszovói békefenntartó feladatok ellátására induló katonák a hajdúhadházi lő- és gyakorlótéren, zárógyakorlaton adtak számot tudásukról.

1596050775

„A Zrínyi 2026 középpontjában a katona áll”

2018. július 11. 18:13

Ünnepélyesen átadták az MH Altiszti Akadémia felújított helyőrségi szállóját Szentendrén július 11-én, szerdán. Az eseményen részt vett dr. Kádár Pál, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára is.

1596050767

Tatán is táboroznak

2018. július 11. 7:11

Többszörös volt a túljelentkezés az MH 25. Klapka György Lövészdandár honvédelmi nyári táborának idei első turnusára. A fiatalok az ország minden részéből érkeztek Tatára, hogy részt vegyenek az ötnapos programon.

1596050747

108 kilométer – számtalan kihívás

2018. július 9. 14:20

Vízen, hajón, föld felett és föld alatt is versenyeztek az „54-es kihívása” elnevezésű túlélőverseny résztvevői július 4-6. között, a Balaton-felvidéken. Az MH 54. Veszprém Radarezred, illetve a Veszprémi Honvéd Sport Egyesület által rendezett megmérettetésen idén tizenegy csapat közel negyven versenyzője állt rajthoz.

1596050740

„Hazám védelmezője vagyok, honvéd altiszt!”

2018. július 8. 13:01

Mintegy kétszáznyolcvanan tették le ünnepélyes keretek között honvéd altiszti esküjüket a Hősök terén, július 8-án. Az eseményen dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke köszöntötte az avatottakat.

1596050724

„A változások élére kell állniuk”

2018. július 6. 14:33

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán tartották a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon a 2017-18-as tanévben végzett hallgatók oklevélátadó ünnepségét július 6-án.

1596050716

„A becsület útján”

2018. július 5. 19:40

Július 5-én, csütörtökön mutatták be a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központ Színháztermében A becsület útján című dokumentumfilmet. Az alkotás Koszorús Ferenc vezérkari ezredes 1944-es páncélos akcióját és azt azt megelőző történéseket, személyes visszaemlékezések és szakértői vélemények alapján próbálja rekonstruálni. Az első nyilvános vetítésen Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára is részt vett.