Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aktuális videók - 304. oldal

Cikkek
1596051076

A katonabúvárokat is bevetették az Iron Cat 2018 gyakorlaton

2018. július 19. 15:57

Véget ért az Iron Cat 2018 elnevezésű magyar-szerb hadihajós kiképzés, amelyet a Duna Mohács és Budapest közötti szakaszán rendeztek meg. Az egyhetes gyakorlat zárónapján – július 19-én, csütörtökön – elhangzott, hogy idén először vetették be együtt a magyar és a szerb katonabúvárokat.

1596051073

Nemzetközi felkészülés Szomódon

2018. július 19. 11:01

Sztyeppei Íjász 2018 elnevezéssel tartanak amerikai-magyar közös gyakorlatot a Magyar Honvédség szomódi lőterén. A nyolchetes foglalkozássorozat több mint kétszázötven résztvevővel folyik.

1596051068

Ezúttal tíz nap…

2018. július 19. 7:19

Sikeres a székesfehérvári honvédelmi tábor. A július 16-án kezdődő tíz napos táborban a fiatalok testközelből ismerkedhetnek meg a katonaélet mindennapjaival.

1596051064

A szakszervezetekkel egyeztetett a honvédelmi miniszter

2018. július 18. 17:35

A honvédelmi miniszter kíván a munkavállalók és a tárca közötti érdekegyeztetés élére állni. Ezt maga dr. Benkő Tibor tárcavezető hangsúlyozta ki július 18-án, szerdán, a fővárosban, a honvédelmi szakszervezetek vezetőivel tartott megbeszélésen.

1596051059

Jöttek, de nem parancsra…

2018. július 18. 12:14

„Székesfehérvár egyik legismertebb háziezredének emléke száz év távlatából is képes egybeszólítani a közösséget. Mi közösen képviseljük azt az összetartó erőt, amely képes megóvni a múlt értékeit” – hangsúlyozta Mihócza Zoltán vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) megbízott parancsnoka, július 17-én, kedden, Székesfehérváron.

1596051035

Doberdó fái újra „otthon”

2018. július 15. 8:13

Két üszkös facsonk. Vajon miért kell ezeket bensőséges ünnepség keretében kiállítani? A honvedelem.hu is beszámolt róla, hogy Olaszországban ünnepi eseményekkel zárult a Nagy Háború centenáriuma az egykori Isonzó front déli szakaszán, a doberdói karszton és Gorizia városában. Ezek közé tartozik, hogy kiállítás nyílt Goriziában, ahol együtt látható a magyar temesvári és szegedi katonák által száz éve hazaküldött két üszkös facsonk.

1596051032

Megúszták, katonásan

2018. július 14. 19:41

Közel kétszázötvenen teljesítették a hagyományos Úszó Erőd részeként a XVII. Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között július 14-én.

1596051023

Befejeződött a berepülés

2018. július 14. 11:17

Sikeresen befejeződött Szolnokon az ötödik, oroszországi nagyjavításáról visszatérő Mi-17-es közepes szállítóhelikopter berepülése, így már a 701-es oldalszámú gép is részt vehet a szállítóhelikopter-zászlóalj feladatainak végrehajtásában.

1596051020

A Tizenkét pokol Goriziában

2018. július 14. 8:12

Amint arról a honvedelem.hu beszámolt, június utolsó hétvégéjén ünnepi eseményekkel zárult a Nagy Háború centenáriuma az egykori Isonzó front déli szakaszán, a doberdói karszton és Gorizia városában. Olasz együttműködő partnereink a június végi események záró programjaként megszervezték a Katonai Filmstúdió által készített Tizenkét pokol című film olasz-szlovén bemutatóját is.

1596051014

A 2019-es költségvetés fő nyertese a honvédelmi tárca

2018. július 13. 15:36

„86 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése, így 150 milliárd forintot fordíthat fejlesztésekre a tárca jövőre” – nyilatkozta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter július 13-án, Budapesten.