Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aktuális videók - 315. oldal

Cikkek
1596041143

Főhajtás a katonahősök előtt Kiskunfélegyházán

2017. november 11. 17:36

Katonai tiszteletadás mellett adták át a kormányzati forrásból felújított első világháborús hadisírokat, illetve a Nagy Háború felújított emlékművét november 11-én, szombaton, Kiskunfélegyházán. Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, és Csányi József polgármester helyezték el az újjászentelt emlékműnél a tisztelet és az emlékezés koszorúit.

1596041130

A közös együttműködés igazi érték

2017. november 10. 20:19

Sajtónyilvános zárógyakorlattal ért véget a Clever Ferret 2017 elnevezésű többnemzeti harcászati gyakorlat november 10-én, pénteken. A Többnemzeti Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Forces – MLF) kéthetes foglalkozássorozatán közel ezer magyar, olasz és szlovén katona vett részt.

Véget ért a Társadalom és honvédelem konferencia

2017. november 9. 16:06

Véget ért az a kétnapos konferencia, amelyet a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely és a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága szervezett Társadalom és honvédelem címmel a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.  A szimpóziumon a meghívott előadók a Magyar Honvédség és a társadalom egymásra gyakorolt hatását elemezték különböző aspektusokból.

1596720613

Társadalom és honvédelem

2017. november 8. 15:15

Társadalom és honvédelem címmel rendeznek kétnapos konferenciát a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban november 8-án és 9-én. A szimpózium elsősorban olyan történelmi, társadalmi folyamatok feltárására törekszik, amelyek hatással vannak a jelenkori magyar társadalomra. A konferenciát dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök nyitotta meg.

1596040892

A biztonságért mindennap tenni kell

2017. november 7. 18:29

Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, de a biztonság nem állandó. Fel kell készülnünk arra, hogy egy esetleges válsághelyzetben az érintett szervezetek együtt tudjanak működni, a tevékenységüket össze tudják hangolni – mondta Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter november 7-én Budapesten, a Honvédkórházban tartott nagyszabású gyakorlat eredményeit összegző sajtótájékoztatón.

1596040882

In Harmony

2017. november 7. 9:30

The combined training program for participants is in full swing at Exercise Clever Ferret 2017. In the second half of the two-week training event series of the Multinational Land Force (MLF) the members of the training audience are giving proof of their close professional cooperation during the execution of complex tasks.

1596040878

Összhangban

2017. november 7. 8:13

Javában zajlik a Clever Ferret 2017 elnevezésű gyakorlat résztvevőinek közös kiképzése. A Többnemzeti Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Forces – MLF) kéthetes foglalkozássorozatának második felében a résztvevők már összetett feladatok végrehajtása során tesznek tanúbizonyságot a szoros szakmai együttműködésről.

1596040867

Moments of Clever Ferret 2017

2017. november 6. 11:38

Video report from the Bakony military training area, or moments of the multinational Exercise Clever Ferret 2017.

1596040869

A Clever Ferret 2017 pillanatai

2017. november 6. 11:38

Videojelentés a bakonyi gyakorlótérről, avagy a Clever Ferret 2017 többnemzeti gyakorlat pillanatai.

1596720608

At Halfway Point

2017. november 6. 10:00

Exercise Clever Ferret 2017 has reached halfway point. The training events of the Multinational Land Force (MLF) are going full steam ahead in the Bakony military training area and firing range with the close cooperation of participating nations, which have already carried out the tasks assigned for the first week.