Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aktuális videók - 502. oldal

Cikkek
1595921731

Újjászületett egy „Sas”

2011. július 13. 20:19

Harminchat év után újra levegőbe emelkedett egy magyar felségjelű MiG–15 UTI kétüléses gyakorló vadászrepülőgép. Az első generációs sugármeghajtású „Sast” – ahogy a magyar vadászpilóták hívták – a Jet Age Alapítvány vásárolta meg, és ötévi kitartó munkával, több mint száz ember, huszonötezer munkaóra alatt újította fel. A gép berepülése jelenleg is tart az MH 86. Szolnok Helikopterbázison. Az „old timer” vadászrepülőgép hajtóművét július 13-án, szerdán ünnepélyes keretek között indították be. E rendezvényen számos katona is részt vett – köztük Kovács József vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka.

1595921716

Az első magyar női ejtőernyősök

2011. július 13. 9:34

Száz éve született az a két magyar hölgy, Tatár Margit és Medveczky Gabriella, akik később az első magyar ejtőernyős párost alkották. A két vöröskeresztes ápolónő, szigorú kiképzés után, 1937. június 12-én Mátyásföldön, egy légi mentési bemutatón ugrott ki ejtőernyővel egy Fokker F-VII típusú repülőgépről. Az ejtőernyősökről Fülöp Tiborral, a Magyar Repüléstörténeti Társaság tagjával, valamint Éles Mátyás nyugállományú alezredessel, Medveczky Gabriella fiával beszélgettünk a Zrínyi Média Filmstúdiójában.

1595921573

Egy hét az esélyegyenlőség jegyében

2011. július 11. 19:48

Véget ért a hátrányos helyzetű fiatalok számára szervezett esélyegyenlőségi tábor Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. A Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Főosztálya, valamint az Országos Roma Önkormányzat által július 4-10. között megrendezett táborról készített videónkat az alábbiakban tekinthetik meg.

1595921491

Ünnepélyes eskütétel

2011. július 8. 15:01

Július 8-án, pénteken délelőtt  egy rendezvény keretében tett ünnepélyes tiszthelyettesi esküt Szentendrén 54 tiszthelyettes-jelölt, akik a 2010/11. tanévben végeztek a MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolában, illetve tett honvéd esküt 122 szerződéses legénységi állományú katona, akik idén áprilisban alapkiképzéssel kezdték meg az MH Központi Kiképző Bázison katonai pályafutásukat.

1595921421

„Balra át!” és „hátra arc!” – amit még gyakorolni kell

2011. július 7. 6:29

Ötödik éve, hogy nyaranta rendészeti és katonai pályára irányító tábort rendez Mogyoródon a Veterán Katonai Hagyományőrző Egyesület. Idén háromszáz gyerek tapasztalhatja meg, hogy milyen volt a sorkatonák élete a Magyar Honvédségben. A honvedelem.hu helyszíni riportja.

1595921318

Miniszteri számvetés a HRB ülésén

2011. július 5. 21:51

„A jövőt illetően – és erről miniszterjelölti meghallgatásomon már szóltam a HRB előtt –, első számú feladatunk az országvédelmi képesség helyreállítása. Erre parancs erejével kötelez bennünket az új alaptörvény és a leendő honvédelmi törvény is. Feladatrendszerünk a haza fegyveres védelmét tartalmazza első helyen, minden más csak ezután következik.” Hende Csaba honvédelmi miniszter mondta ezt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának (HRB) ülésén, július 5-én, kedden éves beszámolója során.

1595921316

Hajózni muszáj!

2011. július 5. 21:27

„Azokban a hónapokban, amikor megkezdődik a Duna-stratégia végrehajtása és Európa nemzetei megint közelebb kerülnek egymáshoz, nagyon fontos, hogy figyeljünk mindenre, ami a közeledést szolgálja. Meggyőződésem szerint ez a verseny ilyen!” – monda Hende Csaba honvédelmi miniszter június ötödikén, Bánkon, a NAVIGA 2011 – Élethű Hajómodellek Világbajnokságának megnyitó ünnepségén. Tizennégy ország összesen 314 hajója részvételével Magyarország idén először adott helyet ennek a különleges eseménynek. A tavaly augusztus 20-án ismét vízre bocsátott Lajta monitor élethű, méretarányos modellje már az első napon rajthoz állt.

1595921312

A zene ugyanolyan fontos, mint a levegő

2011. július 5. 17:51

Június 30. és július 3. között rendezték meg a XVII. Debreceni Nemzetközi Katona-zenekari Fesztivált, magyar és külföldi katonazenekarok részvételével. A négynapos rendezvényről debreceni tudósítónk, Karászy Endre készített felvételeket. A rendezvény képes összefoglalóját az alábbiakban tekinthetik meg.

1595921307

Felújítják a hősök parcelláját

2011. július 5. 15:30

A Honvédelmi Minisztérium anyagi áldozatvállalásával, az MH Ludovika Zászlóalj tisztjelöltjeinek munkájával felújítják és restaurálják a budapesti Kozma utcai izraelita temető első világháborús hősi halottainak parcellájában lévő sírokat – jelentette be július 5-én délelőtt a temetőben Hende Csaba honvédelmi miniszter.

1595921263

A legváratlanabb helyzetekre is felkészültek

2011. július 5. 6:23

Egyhetes gyakorlaton bizonyították a felkészültségüket az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tizenegyedik váltásának tagjai. A mintegy háromszáz fős magyar kontingens augusztusban indul az afganisztáni Baglán tartományban lévő Pol-e Khomri-ba. A váltás tervezett parancsnoka dr. Ruszin Romulusz ezredes.