Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A Magyar Honvédség a nemzet egységének szimbóluma”

Szöveg: Révész Béla |  2017. augusztus 18. 15:02

A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében vette át oklevelét az a 92 honvéd tisztjelölt, akik idén végeztek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán (NKE HHK). A tisztjelölteket Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes köszöntötte a jeles esemény alkalmából.

1596037545

Mintegy száz honvéd tisztjelölt vehette át a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán végzett tanulmányai befejezését igazoló diplomát augusztus 18-án. A végzett hallgatókat elsőként köszöntő prof. dr. Patyi András, az NKE rektora kiemelte: a tudáson kívül a bizonyítást, biztonságot és a bizalmat ünnepli az egyetem az oklevelek átadásakor. „Önök, mintegy százan már bizonyítottak hallgatóként, emberként és a Magyar Honvédség állományának tagjaként. Minden tudásukat a biztonság szolgálatába állították és állítják. A biztonság védelmével önök egy alapvető emberi jogot fognak védelmezni. A társadalom és a nemzet pedig bízni fog önökben, ahogyan önök bíztak az egyetemben, tanáraikban, kiképzőikben és önmagukban" – mondta beszédében Patyi András rektor.

A rendezvényen átadták a hallgatói és tanári elismeréseket, többek között a kiváló tanulmányokért kitüntető címeket, a hallgatói önkormányzat díját, valamint a Ludovika-gyűrűt, amelyet dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes nyújtott át a kitüntetettnek. Az ünnepségen az oklevelekkel együtt adták át a hadnagyi vállszalagokat és az „Avatási Szablyákat" is.

1596037545

Vargha Tamás parlamenti államtitkár ünnepi beszédében az 1848-as elődök örökségét hangsúlyozta, mint mai napig követendő példát. „Nemzetünk egységét jelenítették meg akkor, s a haza fogalma összekapcsolódott a biztonsággal és védelemmel. A Magyar Honvédség a nemzet egységének szimbóluma" – mondta a miniszterhelyettes. Vargha Tamás a ma katonáinak megváltozott, alapjaiban mégis ugyanolyan feladataira utalva így fogalmazott: „Amikor önök felesküdnek, nemzetünk örökségének védelmére tesznek fogadalmat. Napjainkban számos új biztonsági kihívással szembesülünk, ezért a Magyar Honvédség szerepe felértékelődött. Önök már hallgatóként valós feladatok, kihívások során részt vettek a honvédség munkájában. Részt vettek határzár működtetésében, hazai és nemzetközi gyakorlatokban, olyan kihívásokkal szembesültek, amelyek során már kiderült, hogyan bizonyítanak éles helyzetben" – mutatott rá a tárca parlamenti államtitkára.

A miniszterhelyettes kiemelte: a kormány és a tárca kiemelten kezeli a honvédelmi fejlesztések ügyét. Mint mondta, a Zrínyi 2026 program keretében olyan mértékben fejleszti a Magyar Honvédséget, amelyre az elmúlt negyed évszázadban nem volt példa. „Mi nemcsak beszélünk a megbecsülésről, hanem valóban megbecsüljük önöket. Legjobb példája ennek az a nagyarányú bérfejlesztés, amelyhez hasonló az elmúlt évtizedekben nem fordult elő. Hiszen önök, katonák teremtik meg annak lehetőségét, hogy gyermekeink és unokáink is e nemzeti szellemiségben élhessenek. Kiemelkedő szolgálatukhoz kívánok erőt, katonaszerencsét, jó egészséget" – zárta beszédét Vargha Tamás.

1596037545

A végzős honvéd tisztjelöltek nevében Jávorszki Dorina honvédtisztjelölt mondott válaszbeszédet. Záróbeszédében dr. Pohl Árpád ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja köszönt el az intézmény végzett hallgatóitól.

A friss diplomásokat ünnepélyes keretek között a Kossuth téren avatják fel augusztus 20-án.


Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária