Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A rohamlöveg ezredtől a lövészdandárig

Szöveg: Szűcs László |  2010. október 28. 17:16

Az MH 25. Klapka György Lövészdandár jogelőd katonai szervezete, a 17. Önálló Nehézharckocsi és Rohamlöveg Ezred hatvan évvel ezelőtt, 1950. októberében alakult meg. E jubileum alkalmából rendeztek ünnepi koszorúzást október 28-án, a tatai laktanyában. A rendezvényen részt vett Benkő Tibor altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnöke is.

Ezúttal nem az alakulótéren, hanem szokatlan helyszínen, a parancsnoki épület előtt –az alakulat jogelődjeinek emlékkövénél – sorakoztak fel a tatai lövészdandár katonái október 28-án, csütörtökön. Ezen a napon az alakulat fennállásának, egészen pontosan az első jogelőd, a 17. Önálló Nehézharckocsi és Rohamlöveg Ezred megalakulásának  hatvanadik évfordulóját ünnepelték a Vizek Városában.

1595909410
A jubileumi állománygyűlés kezdetén felolvasták a HM Honvéd Vezérkar főnökének köszöntő levelét. „A dandár a Magyar Honvédség szárazföldi erőinek egyik legnagyobb és legjelentősebb katonai szervezte. A dandár, hat évtizeddel ezelőtti megalakulása óta, folyamatosan változik, fejlődik, alkalmazkodik a kor követelményeihez, vállalja a kihívásokat" – írta levelében Benkő Tibor altábornagy.

„A hatvan éves múlt kötelezi a szervezet valamennyi munkatársát a lelkiismeretes kötelességtudattal végzett szakmai tevékenységre, az elhivatott áldozatvállalásra és a közösség iránt érzett szolidaritásra" – tette hozzá a jubileum alkalmából írt köszöntőlevelében a vezérkari főnök.

Benkő Tibor altábornagy – aki személyesen is részt vett az ünnepi állománygyűlésen – a jubileum alkalmából,

1595909411
emléktárgyat nyújtott át a dandár parancsnokának. „Egy olyan emléktárgyat adok át, amely minden katonát emlékeztethet arra, hogy ennek a dandárnak, valamint a jogelőd szervezeteinek, milyen hatalmas munkája és felelőssége volt az elmúlt években, hogy milyen jelentős feladatok állnak az itt szolgáló katonák előtt" – fogalmazott Benkő tábornok.

– Az emléktárgy, amit átnyújtok egy buzogány, amely a hatalom és az erő jelképe. Egy vezér számára olyan szimbólum, amely mindig kötelezi a parancsnokot arra, hogy a szervezet őrizze, ápolja hagyományait és a múltját. A katonái pedig méltóképpen szolgálják a nemzetet, a hazát, országunk állampolgárainak békéjét és biztonságát – mondta a vezérkari főnök.

Az ünnepségen ezután felolvasták az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának köszöntő levelét. „Azzal a reménnyel köszöntöm önöket, hogy nem csupán a Magyar Honvédségnek és a Tatán szolgálatot teljesítő katonáknak, hanem az alakulatnak otthont adó és támogató városnak, valamint az itt élő lakosoknak is ugyanolyan fontosságú ez a mai nap. Tata a kezdetektől fogva a harckocsizó fegyvernem fellegvára volt, a helyőrség tankos alakulatainál kezdte katonai pályáját több, később magas beosztást elért tiszt és tábornok" – fogalmazott levelében Kovács József vezérőrnagy, majd kitért arra is, hogy „Komárom 1849-es védőjének, Klapka Györgynek neve a dandár teljes személyi állományát az átlagon felüli helytállásra, és az eredményes munkára kell, hogy kötelezze."

1595909411
„A 21. század új típusú kihívásokat tartogat a dandár számára. Ma már feladatainak jelentős hányadát az országvédelmen túl, a NATO-tagságból eredő, valamint a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeink teljesítése, és a békemissziókban való részvétel képezi" – írta levelében az összhaderőnemi parancsnok.

Ünnepi visszaemlékezésében Sándor Zsolt ezredes, a lövészdandár parancsnoka felelevenítette az alakulat elmúlt hatvan évét. Beszélt a 17. Önálló Nehézharckocsi és Rohamlöveg Ezredről, amely 1951-ben Sárbogárdra, 1953-ban Bajra, 1956-ben pedig Tatára, a jelenlegi laktanyába költözött. Azóta többször is átnevezték, átszervezték, és átfegyverezték. Eközben csak a hadrendi száma nem változott meg, az végig MN 9935 maradt. Az alakulat előbb harckocsi ezred, majd harckocsi dandár 1995-ben önálló gépesített dandár, majd két évvel később gépesített lövészdandár lett – mondta a parancsnok, majd arról beszélt, hogy a jelenlegi megnevezésével és szervezetével 2007 óta működik.

– Az elmúlt évtizedek, szélsőséges időjárása következtében az ezred, illetve a dandár katonái kiemelkedően helytálltak

1595909411
az elemekkel folytatott harcban. Szinte évenként: télen a hó által elzárt települések ellátását végezték, tavasszal-nyáron az árvízi védekezésben vettek részt, az elmúlt hetekben pedig a Veszprém megyei ipari katasztrófa következményeinek felszámolásában – mondta a beszéde végén a dandár parancsnoka.

A rendezvényen ezt követően megkoszorúzták az alakulat jogelődjeinek emlékkövét, majd ünnepélyesen megnyitották az új csapattörténeti emlékszobát. „Ez az épület a felépítése óta oly sok feladatot látott már el. A mai naptól ismét új funkciója van, csapattörténeti emlékhelyként fog működni" – fogalmazott megnyitó beszédében Sándor Zsolt ezredes, hozzátéve: „az emlékszoba az lett, aminek szántuk: tisztelgés az elődök előtt, útmutatás a jövő nemzedékének."

A jogelőd katonai szervezet megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett tatai ünnepség végén a volt alakulatparancsnokok emlékeztek vissza az elmúlt évtizedek eseményeire.

További képekért kattintson galériánkra!

Fotó: Galovtsik Gábor