Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az emberek bíznak a honvédségben

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. február 10. 16:24

A magyar emberek bíznak a honvédségben, és a szervezet erre a bizalomra rászolgált például a tavalyi katasztrófahelyzetekben tanúsított helytállásával. Idén véget ér az afganisztáni misszió, de Magyarország kész részt venni a 2015-ben kezdődő új küldetésben is, és bruttó 10 ezer forintnyi illetménykiegészítést kapnak az altiszti, illetve a legénységi állomány tagjai – mondta egyebek mellett Hende Csaba február 10-én, Budapesten, az éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezleten.

A miniszter az értekezleten bejelentette: a kormányzat elkötelezett amellett, hogy az új közszolgálati életpályamodell megalkotásával mindenki megtalálja a maga méltó helyét, és ez jelenthet majd végső megoldást a jövedelmi gondokra is. Ennek bevezetéséig a kormány – a honvédelmi tárca vezetőjének javaslatára – múlt szerdán úgy döntött, hogy az altiszti és a legénységi állomány havonta bruttó 10 ezer forint kiegészítő juttatást kap, ami összesen 1,8 milliárd forintot jelent  2014-ben. Ezt a törvénybe foglalt juttatást először márciusban vehetik kézhez, de januártól visszamenőlegesen jár. Az intézkedés egyébként a legénységi állománynál átlagosan 7,2, míg az altiszteknél 5,1 százaléknyi illetménynövekedést jelent, és mintegy 12 ezer 600 katonát érint kedvezően.

1595966823
Hende Csabát katonai tiszteletadással fogadták a Honvédelmi Minisztérium Lehel utcai objektumában

„A kormány az intézkedés költségeit állja, és elkötelezett az új közszolgálati lakáshitelprogram végrehajtásával kapcsolatban is, de még keresi a megfelelő technikai megoldásokat, így a konkrét bejelentések később várhatóak" – tette hozzá, azzal együtt, hogy még idén számolni lehet ezekkel. Ez az intézkedés – Hende Csaba szerint – sokat tesz majd a hivatásos állomány anyagi biztonságának megteremtéséért, és meg fogja oldani a katonacsaládok lakhatását is.

Idén egyébként rengeteg fontos feladata lesz a honvédségnek például az évfordulók kapcsán. 2014-ben ünnepeljük az első világháború kitörésének századik, Magyarország NATO-csatlakozásának tizenötödik, az Európai Unióba való belépésének tizedik és a vasfüggöny lebontásának huszonötödik évfordulóját. A miniszter szerint idén várható, hogy végleg rendeződik a harmadik 3D-s radar ügye is, hiszen márciusban adják át a komplexumot a hozzá tartozó új laktanyával együtt, és az év végén szállítják le az olasz partnerek magát a lokátort, amivel teljessé válhat a Magyarországot és egyben a NATO-t oltalmazó radarháló.

1595966824
Havi bruttó 10 ezer forint kiegészítő juttatást kap az altiszti és a legénységi állomány

A kiküldetésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy jelenleg mintegy 700 honvéd teljesít szolgálatot külföldön: Afganisztánban, Cipruson, Nyugat-Szaharában, Kongóban, Ugandában, Maliban, Grúziában, a Sínai-félszigeten, Koszovóban és Boszniában. „Szövetségeseink rendkívül nagyra értékelik mindazt, amit a stabilitásért tett közös erőfeszítésekhez hozzá tudtunk tenni" – fűzte hozzá. Fontos fejlemény ezen a téren, hogy az év végén befejeződik Afganisztánban az ISAF-küldetés, és a folytatásról − ma még − nem lehet tudni semmi biztosat.

Tavaly egyébként nagy változások voltak az afganisztáni misszióban: hazahozták a tartományi újjáépítési csoportot (PRT), a kabuli repülőtér őreit, valamint a Mi-35-ös helikopterkiképzői csoportot is, viszont már folyik az új, az ország újjáépítésével foglalkozó művelet előkészítése, amely 2015 januárjában kezdődik. Ez teljesen más lesz, mint a mostani küldetés, és még rengeteg fontos kérdés vár tisztázásra, de az elmondható, hogy Magyarország mintegy 100 fővel „kész és hajlandó" részt venni az afganisztáni békeműveletben – mondta egy újságírói kérdésre válaszolva Hende Csaba.

1595966824
„Az előző év kemény munkával telt, és a honvédség újra bebizonyította, hogy minden körülmények között lehet rá számítani"

Rendkívül fontosnak nevezte a visegrádi országok közös harccsoportjának létrehozását, amelyben több fontos területen vezető nemzetként számítanak a magyarokra. A miniszter szintén sikerként értékelte a Gripen-szerződés újratárgyalását, mivel így sokkal kedvezőbb anyagi konstrukció mellett, jobb kihasználtsággal repülhetnek a vadászgépek. Ráadásul idén „még magasabb szintre léphetnek", hiszen az előbb említettek miatt részt vehetünk Szlovénia légterének őrzésében, és küszöbön áll a balti légtér biztosításának küldetése is.

„Az előző év kemény munkával telt, és a honvédség újra bebizonyította, hogy minden körülmények között lehet rá számítani" – mondta Hende Csaba, hozzátéve: tavaly két természeti katasztrófában, a márciusi havazáskor és a nyár eleji árvíznél is helytálltak a katonák. Ez utóbbit nagyon sikeres küldetésnek nevezte, hiszen a katonák a legnehezebb helyeken fordították meg a „dolgok állását", és ha kellett, a víz alatt foltozták meg a gátakat, vagy rekordidő alatt építettek fel töltéseket.

Tavaly tovább javult a honvédség gazdálkodása, miközben jelentősen csökkent − az azt megelőző évhez képest − a költségvetése. Sokat tettek például a Honvédkórház konszolidációjáért is, így az intézmény teljesítménye 17 százalékkal javult, míg a hiányt, amellyel átvették a kórházat, a felére csökkentették. Fontos eredményeket hozott a hadiipar az EI Zrt. közreműködésével, így az árvízi helyzetben már magyar drónokat is be lehetett vetni, illetve a nemrégiben bemutatott mobil labor is ígéretes üzleti lehetőségeket kínál – mondta a tárcavezető.

1595966825
Jelenleg mintegy 700 honvéd teljesít külszolgálatot

Szerinte külön szót érdemel az önkéntes tartalékosok bevetése, ami bebizonyította, hogy ez az új képesség érdemben tesz hozzá a honvédség munkájához és komoly segítséget jelent éles helyzetben az egész országnak. Mint kiemelte: Áder János köztársasági elnök levélben köszönte meg a katonák munkáját, míg Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte Hende Csabát, hogy szóban tolmácsolja elismerését a tavalyi teljesítményükért.

Egy nemrégiben készült reprezentatív közvélemény-kutatáson kiderült egyébként, hogy a megkérdezettek 99,5 százaléka a honvédséget elfogadhatónak, jónak vagy kiválónak értékelte. „Ez a kvintesszenciája az elmúlt évnek, ez a javulás a közmegítélésünkben a legméltóbb elismerés az elvégzett munkáért, hiszen az adatsor azt mutatja, hogy az emberek bíznak a Magyar Honvédségben" – hangsúlyozta.

A miniszter emlékeztetett, hogy a mostani ugyan választási év, de „a honvédelem ügye nem négy esztendőkről szól, ezért dolgozni kell idén is, ahogy eddig". „A honvédség nemzeti intézmény, ezért azt kérem és várom, hogy a választási kampányt mindenki tartsa ezen a nemzeti intézményen kívül, mindenkinek kötelessége (…), hogy tartózkodjék egyenruhában nemcsak a kampányolástól, de még a véleménynyilvánítástól is" – tette hozzá.

1595966825
Az emberek bíznak a Magyar Honvédségben

Fotó: Rácz Tünde