Éles harcanyagokkal, biztonságos körülmények között

Beöltözés közben aztán kiokosítanak: a szarin a legveszélyesebb harcanyag, amelynek 1938-as felfedezése két német tudóshoz köthető, akik az addigiaknál erősebb növényvédő szert akartak létrehozni, ám ehelyett a legmérgezőbb idegméregre bukkantak rá. Bőrön át felszívódva vagy belélegezve minimális mennyiség is elég egy ember halálához – ami nagyjából egy percen belül be is következik. Tünetei pedig pupillaszűkület, légzési nehézségek, hányinger, nyáladzás, majd izomrángás és rángatózás, s ennek következtében fulladás…

A szarin ellenszere az atropin, amelyet mérgezés esetén azonnal(!) be kell juttatni a szervezetbe, így nem véletlen, hogy a 93 mintájú vegyivédelmi ruha, valamint a gázálarc felvétele mellett az indulás előtt még egy atropininjekciót tartalmazó tasakot is kapunk. „Csak jó erősen bele kell döfni a combodba, a többit már megoldja magának ez az aranyos kis kütyü" – mondja jókedvűen egy fiatal tiszthelyettes, miközben a henger alakú szerkezetet a kezembe nyomja.

Nagyjából ez az a másodperc, amikor megfordul a fejemben: „Biztos, hogy be akarok menni a pályára?"  De aztán látva a vegyivédelmi katonák és operatőr kollégám nyugalmát, erőt veszek magamon és bedugom fejemet a gázálarc tökéletes működésének ellenőrzésére szolgáló, könnygázzal megtöltött, négy fémlábon álló aprócska sátorba. Mivel a szokásosnál „szárazabb", az aktívszenes betét által megszűrt levegőn kívül semmit nem érzek, feltételezem, hogy a maszk jól üzemel. Aztán indulás előtt még azt is megnézik: szabályosan öltöttem-e magamra a vegyivédelmi felszerelés gumikesztyűjét és -csizmáját, valamint azt is, hogy minden cipzár és tépőzár megfelelően rögzítve van-e. Végül megkapom az engedélyt: beléphetek a pályára.

A „pálya" néven említett objektum valójában a szlovák hadsereg vegyivédelmi kiképzőbázisának része. A laktanya egy apró település, Zemianske Kosztol’any határában található, és a szakemberek állítják: ez Európa egyik legjobb színvonalú és legbiztonságosabb, éles harcanyagok alkalmazására is lehetőséget biztosító „vévés" kiképzési létesítménye. Nem véletlen, hogy a magyarok mellett szlovén, francia és román vegyivédelmi katonák is gyakran megfordulnak itt.

A székesfehérvári székhelyű MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj öt éve, 2007 óta minden évben kétszer tart itt kiképzést. A Sáraranymező névre keresztelt tavaszi és őszi gyakorlatok célja, hogy a magyar katonák éles harcanyagok használatával, ugyanakkor biztonságos körülmények között gyakorolják szakfeladataikat.

„Az elmúlt években az egyéni felkészítésre helyeztük a hangsúlyt, idén azonban először rajszintű kiképzést szerveztünk a katonáknak" – mondja Miklovich János alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka, aki hozzám hasonlóan „űrhajósnak öltözve" várja a „zöld jelzést", azaz, hogy beléphessünk a pálya területére.

Az alezredes elárulja azt is, hogy az éles harcanyagokkal való kiképzés egyfajta pszichikai és fizikai felkészítés a katonáknak, akik így ellenőrzött körülmények között ismerkedhetnek meg az éles mérgező harcanyagok fizikai tulajdonságaival. Tapasztalják, hogy milyen biztonsági rendszabályokat kell betartaniuk, ha egy esetleges valós helyzetben találkoznak ilyen veszélyes szerekkel. Emellett megbizonyosodnak a használt mentesítőanyagok hatékonyságáról, az alkalmazott eszközök használhatóságáról, valamint arról is, hogy az egyéni védőeszközeik alkalmasak egészségük, életük megóvására.

Végre megérkezik az engedély: beléphetünk a pályára! Kísérőnk, Martin Stanko alezredes, a vegyivédelmi kiképzőbázis parancsnoka menet közben elárulja: a pályát úgy építették meg, hogy innen nem szabadulhat ki semmiféle veszélyes harcanyag. A három zónára felosztott terület külső része az úgynevezett biztonsági zóna, ide még gyakorló-egyenruhában és civil ruhában is bemehetnek a katonák. A következő terület a védelmi zóna, amely már csak teljes védőfelszereléssel közelíthető meg, ám itt még nem találkoznak a kiképzésen részt vevők éles harcanyagokkal. A munka az úgynevezett veszélyes zónában zajlik, de itt is csak a lebetonozott, kiépített foglalkozási helyeken lehet tevékenykedni. A vegyivédelmi szakfeladatok végrehajtása során összegyűlt, használt mentesítőanyagokat pedig egy föld alatti tartályban gyűjtik, s innen szállítják el megsemmisítésre.

A vegyivédelmi zászlóalj katonái – a mostani kiképzésre összesen huszonheten érkeztek Székesfehérvárról – ezúttal azt gyakorolják, hogyan lehet harcjárművekkel kimutatni a szennyező harcanyagokat. A szennyezett területre érve a VSBTR–80 típusú harcjárműbe szerelt, legmodernebb vegyivédelmi felderítőeszközök azonnal jelzik az idegméreg jelenlétét. A katonák ezt követően kézi műszereikkel „erősítenek rá" a szennyeződés jelenlétére, megállapítják, hogy milyen harcanyagról van, majd elkezdik a mentesítést.

Az egyik, betonozott-fedett foglalkozási helyen éppen azt gyakorolják, miként lehet kimutatni a szarin jelenlétét, majd utána hogyan kell a szennyezett fegyvereket, illetve egyéb felszerelési tárgyakat hatékonyan mentesíteni. „Senki ne gondolja azt, hogy hatalmas mennyiségű szarinnal dolgozunk itt. Éppen csak néhány cseppel szennyeztük be az itt található eszközöket. Bár az is igaz, hogy már ekkora adag is megölne itt a közelben mindenkit, ha nem lenne rajtunk a gázálarc és a védőruha" – mondja Miklovich alezredes, amire akaratlanul is megérintem a rajtam lévő, terepszínű kabátot. Alig néhány milliméter vastag… Igaz, a benne lévő szűrőrétegnek köszönhetően 24 órán keresztül teljes védelmet biztosít a katona számára.

A pályára nemcsak bejutni, hanem onnan kikerülni sem egyszerű. A veszélyes zónát csak akkor hagyhatja el az ember, ha eltölt két percet a „sütőben", azaz a mentesítést ellenőrző fülkében. A zöldre festett fémdobozban hatvanöt fokos hőmérséklet uralkodik, funkciója pedig az, hogy ellenőrizze: szennyeződött-e a katonák védőruhája? Ha igen akkor zuhanyzással, illetve személyi mentesítéssel kell megszabadulni a veszélyes anyagoktól. Ennek a biztonsági rendszernek köszönhető, hogy a zónából nem juthat ki semmilyen vegyi szennyeződés.

Visszaérve a biztonsági zónába, megszabadulhatunk a védőfelszereléstől. Éppen elég alig hatvan percen keresztül viselni, minden tiszteletem azoké, akik akár napi nyolc-tíz órán keresztül ebben végzik feladataikat. A gázálarc levétele után pedig jólesik a sóhajtás − talán még sosem volt ilyen jóízű a friss levegő!

Fotó: A szerző felvételei