Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erőn felül, kiválóan teljesített a magyar olimpiai csapat

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. augusztus 13. 16:43

Minden magyar sportoló kiválóan szerepelt az olimpián, a Budapesti Honvéd versenyzői is erőn felül teljesítettek – hangsúlyozta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Budapesti Honvéd Sportegyesület társadalmi elnöke augusztus 13-án a budapesti SYMA csarnokban.

1595940041
Szurkolók százai fogadták a londoni olimpiai játékokról hazatérő magyar olimpiai küldöttséget hétfőn 14 órakor a SYMA csarnokban. A hetvenöt sportolóból álló delegációt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntötte. Az eseményen Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) társadalmi elnöke is részt vett.

Az olimpiai csapat sikerei kapcsán Simicskó István a honvedelem.hu kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: valamennyi magyar sportoló kiválóan teljesített az ötkarikás játékokon, amit az is mutat, hogy az éremtáblázat kilencedik helyén végeztünk.

„Különleges csodáról van szó, aminek háttere a magyar sportolók, a magyar emberek mentalitásában keresendő: a szívben, az akaraterőben. A hazánkban rendelkezésre álló pénzügyi, egészségügyi, sportorvosi támogatást össze sem lehet mérni azzal, amit például az Egyesült Államokban vagy Kínában tudnak a sportra fordítani, mégis ott vagyunk a legjobbak között. Ez óriási teljesítmény. Sportolóink nagyban hozzájárulnak Magyarország kiváló nemzetközi megítéléséhez" – összegezte a magyarok szereplését Simicskó István.

1595940041
A parlamenti államtitkár kiemelte: a BHSE versenyzői is erőn felüli teljesítményt mutattak, hiszen két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek. „Ha csak a honvédos sportolók indultak volna Magyarországról a játékokon, akkor is ott lennénk a 20-25. hely környékén. Most persze nem szabad megállni, ezt a lendületet kell kihasználni" – fogalmazott Simicskó István, hozzátéve: máris gondolkodnak egy kajak-kenu akadémia létrehozásán a BHSE-n belül.

Kérdésünkre Simicskó István úgy fogalmazott: szeretné, ha minél több katona lenne sportoló, és minél több sportoló lenne katona. „Úgy gondolom, ez a két dolog összefügg, sőt, egymást erősíti: valaki felesküszik a haza védelmére, fegyelmezett életet él és eközben kiváló sporteredményeket produkál. Nem véletlenül volt annyi kiváló olimpikonunk katona is egyben. A mostani keretből Marosi Ádám szintén katona. Jó lenne tovább bővíteni ezt a létszámot."

Az államtitkár hozzátette: fontos a honvédelmi pályához közel álló sportágak erősítése is, így a lövészeté, a kardvívásé vagy az öttusáé, amely klasszikusan katonai sportág.

Fotó: Galovtsik Gábor

További képekért kattintson galériánkra!