Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felkészültek a külszolgálatra

Szöveg: Antal Ferenc |  2013. október 11. 7:11

Utolsó szakaszához érkezett az MH Műveleti Tanácsadó Csoport (MH MTCS) második váltásának felkészülése. A kontingens október 10-én, csütörtökön tartotta szituációs feladatokkal egybekötött gyakorlatát a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázison. Az MTCS-2 „gerincét” az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecen helyőrségben szolgálatot teljesítő katonái adják.

1596731532

„Nehéz, de eredményes kiképzési időszakon vagyunk túl" – mondta el a honvedelem.hu kérdésére válaszolva Bárány Zoltán ezredes, a csoport kijelölt parancsnoka. Hozzátette: a Műveleti Tanácsadó Csoport május óta készül a külszolgálatra. Az egyéni és szakalapozó kiképzés sikeres befejezése után a mentorcsoport Franciaországban – egy NATO kiképző központban – folytatja majd a felkészülést, a biztosító csoport pedig Hajdúhadházon tökéletesíti a tanultakat.

A beszélgetés közben megkezdődött az alapvetően debreceni katonákra épülő kontingens gyakorlata. Olyan helyzeteket próbáltak szimulálni, amelyek Afganisztánban bármikor előfordulhatnak. Így a dombos terepen mozgó konvoj mellett először improvizált robbanószerkezet robbant, majd az ellenség kézifegyverekkel nyitott tüzet a BTR típusú páncélozott harcjárművekből kiszálló katonákra. A járműoszlop folyamatos tűzharc közben biztosította egy sebesült katona elszállítását – az úgynevezett egészségügyi kiürítést -, majd a sérült páncélos harcjármű elvontatása után elhagyták a támadás helyszínét és folytatták feladatukat.

1596731532

„Ezek a feladatok odakint szinte mindennaposak, szerencsére azonban egy rendkívül jól megszervezett és megtervezett rendszerbe fogunk belépni, amihez minden szükséges eszköz rendelkezésünkre áll" – mondta Bárány ezredes, aki nemrég Afganisztánban járt, hogy a műveleti terület és a feladatrendszer sajátosságairól, valamint a biztonsági helyzetről a helyszínen is tájékozódjon. A műveleti területen jelenleg szolgáló katonák pedig minden tőlük telhető segítséget megadva próbálták megkönnyíteni a következő váltás felkészüléséhez és kiutazásához szükséges tervezést.

A szimulált harcfeladat következő helyszínén a magyar katonák egy szervezett rendezvény biztosítását gyakorolták. A forgatókönyv szerint egy afgán alakulat laktanyájába érkezett a magyar csoport parancsnoka, hogy oklevelekkel tüntesse ki az afgán katonákat. A helyszín és a rendezvény biztosítását ugyan megszervezték, ám a támadók a kapuőrségen áttörve rendezvény közben rajtaütést kíséreltek meg. E feladat során a Műveleti Tanácsadó Csoport katonái a védett személyt biztonságosan kimentették, és a tűzharc során semlegesítették a támadókat.

1596731533

A gyakorlatot követően Takács Attila ezredes, az MH 5. Bocskai Lövészdandár parancsnoka hangsúlyozta: a Műveleti Tanácsadó Csoport feladata rendkívül összetett, hiszen a magyar katonák nemcsak az afgán erők kiképzését hajtják végre, hanem adott esetben tanácsaikkal is segítik a szövetségeseket. Ennek komplexitását a műveleti területen viszont számos tényező befolyásolja, mint például az éghajlat, a nyelv, valamint a hadszíntéri környezet.

Az MH Műveleti Tanácsadó Csoport első váltása május óta teljesít szolgálatot Afganisztánban. Ilyen feladatot a Magyar Honvédség korábban még sosem hajtott végre. A következő váltás várhatóan novemberben indul műveleti területre.

1596731533


Fotó: Dévényi Veronika