Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A béke megőrzéséből vizsgáztak

Szöveg: Galambos Sándor |  2013. október 11. 7:53

Befejeződött a 26. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam (International Military Observer Course – IMOC). A szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központ (MH BTKK) által szervezett háromhetes kurzus végén, október 9-én és 10-én tizennégy magyar és tizennégy külföldi tiszt záró gyakorlaton bizonyította a felkészültségét.

Tizenkét ország tisztjeinek részvételével Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyamot tartottak a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban. A kurzuson tizenegy országból (Egyiptom, Egyesült királyság, Franciaország, Grúzia, Jordánia, Litvánia, Marokkó, Nigéria, Pakisztán, Szlovákia és Szlovénia) érkezett tizennégy külföldi hallgató és tizennégy magyar tiszt vett részt.

1596731534

A hallgatók a háromhetes felkészítés elején elméleti foglalkozásokon ismerkedtek a katonai megfigyelés alapjaival, a második héten aztán a tanteremben tanultakat alkalmazták a gyakorlatban: különböző szituációs tréningeken vettek részt a szolnoki laktanyában és Egerbakta térségében. A mostani záró gyakorlaton pedig egy fiktív hadműveleti területen hajtottak végre békefenntartói feladatokat: járőrözést, fegyverzet ellenőrzést, konfliktuskezelést, információgyűjtést, „tárgyaltak" a szemben álló felek képviselőivel és a helyi elöljárókkal.

A gyakorlat forgatókönyve szerint például a járőröknek a szolnoki a repülőmúzeumba kellett fegyverzet-ellenőrzést végrehajtaniuk. A békefenntartók részére ugyanis jelzés érkezett, hogy az ott tárolt gépek száma több a békeszerződésben megengedettnél, valamint az ellenállók megpróbálnak felfegyverezni és ismét bevethető állapotba hozni néhány múzeumi tárgyként nyilvántartott vadászgépeket.

1596731535

Egy másik feladat a „menekülttábor" körüli konfliktusok kezelése volt: egy civil személy gránátrobbanástól szenvedett sérülést.
A járőrnek a rendelkezésre álló információk alapján vizsgálatot kellett indítania és jelentést készítenie a történtekről. Az ENSZ katonák biztosították a robbanás helyszínét, tolmácsot és szemtanúkat kerestek. Közben kiderült, hogy a táborban egy háborús bűnös is bujkál. A „demilitarizált zónában" pedig egy kongai fegyveres csoport gyakorlatozott az út mentén. A járőrt nem állították meg, de a gyakorlatot tovább folytatták – minderről jelentést kellett készíteni.

Egy civil szervezet dolgozója is felkereste a megfigyelők bázisát, ő arról kért tájékoztatást, hogy a körzetben hol vannak aknák és telepített robbanó eszközök. Az általa képviselt szervezet ugyanis egy beruházást akar indítani a városban, de nincsenek információik arról, hogy az építkezést biztonságban megkezdhetik-e. A járőrök egy illegálisan felállított ellenőrző pontot is felfedeztek a demilitarizált övezetben, amit egy fegyveres csoport működtetett. Az ellenállók pénzt szedtek a helybéli áthaladóktól.

1596731535

A megfigyelőknek egy baleset kapcsán is intézkedniük kellett: a közelükben ENSZ zászló alatt közlekedő gépkocsi elütött három birkát, és egy nyolcéves pásztorkutyát. Mind a négy állat a helyszínen elpusztult. A járőr parancsnoka a probléma rendezésére egy megbeszélést hívott össze, hogy az érintettekkel közösen találják meg a károk enyhítésének mindkét fél számára elfogadható megoldását.

Drót László alezredes, a kiképző központ megbízott parancsnoka a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: a háromhetes felkészítés eredményes volt, a záró gyakorlat bizonyította, hogy a tanfolyam hallgatói felkészültek az ENSZ által működtetett fegyvertelen katonai megfigyelő missziókban rájuk váró feladatokra. Az ezt igazoló dokumentumot az ünnepély tanfolyamzárón, október 11-én, pénteken adják át részükre.

Fotó: Bojtos Tibor törzszászlós és a szerző felvételei