Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fontos a civilek biztonsága és a járulékos veszteségek elkerülése

Szöveg: Koncz Attila |  2012. szeptember 27. 7:16

Első alkalommal rendezte tanácskozását Magyarországon a NATO évente két alkalommal összeülő városiharc-kiképzési munkacsoportja. Ezúttal az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj látta őket vendégül Szolnokon.

1595942154

A tizenhat országból érkezett résztvevők részleteiben, testközelből tanulmányozhatták a Magyar Honvédségben rendszeresített szimulációs eszközöket, amelyeket a katonák városi harcra történő felkészítése során alkalmaznak. A vendégek nem csak elméleti előadásokat hallgattak meg, hanem a gyakorlótéren is ízelítőt kaptak a magyar katonák ez irányú képességeiből.

A tagállamok képviselői szabadtéri bemutató keretében tekintették meg a zászlóalj épületharcászati kiképzéshez kapcsolódó speciális foglalkozásait. Bemutatták nekik az ehhez használt fegyverzetet, illetve azokat a szemléltető anyagokat, amelyek segítenek a katonáknak a házilag készített robbanóeszközök felismerésében. A lőtéren és a taktikai házban pedig saját szemükkel és fülükkel is meggyőződhettek a magyar kiképzési metódus gyakorlati hatékonyságáról.

1595942155

A bemutató után Bárány Zoltán ezredes elmondta: a vendégek megállapították, hogy a Magyar Honvédség e területen sok más NATO tagország haderejénél előbbre tart. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi hadműveleti és kiképzési főnöke szerint ez napjainkban különösen fontos, hiszen a katonai műveletek egyre nagyobb része zajlik városi környezetben nyílt terep helyett. Olyan komplex körülmények között pedig különösen fontos a civilek biztonsága és a járulékos veszteségek elkerülése, mint amilyenek például az iraki és az afganisztáni hadszíntéren jellemzőek.

A munkacsoport egyébként magyarországi tartózkodása idején várhatóan befejezi a helységharc-kiképzési kézikönyv előkészítését, és ajánlást fogalmaz meg a NATO Kiképzési Csoport Végrehajtó Bizottsága számára is annak elfogadására.

Fotók: A szerző felvételei