Hatástalanították a Széll Kálmán téren talált gránátot a tűzszerészek
Szöveg: Szűcs László | 2015. május 4. 22:08A Magyar Honvédség tűzszerészei május 4-én, hétfőn este hatástalanították azt a második világháborús robbanószerkezetet, amit a délutáni órákban találtak Budapesten, a Széll Kálmán tér felújítása közben – mondta el a honvedelem.hu-nak Várkonyi Melinda százados, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs tisztje.
Videó
Várkonyi Melinda hozzátette: egy 152 milliméteres, szovjet gyártmányú betonromboló gránát került elő a földből, ami kilőtt állapotban volt. Az alakulat tűzszerész járőrparancsnoka, Juhász Attila főtörzsőrmester a gránát gyújtószerkezetét a helyszínen kiszerelte, ezzel hatástalanította a robbanótestet. A századostól megtudtuk azt is, hogy a gyújtószerkezetet nehezen lehetett eltávolítani a gránátból.
„A gránátot a központi gyűjtőbe szállítjuk, a gyújtószerkezetet pedig a közelben kijelölt robbantási területen semmisíti majd meg a tűzszerészek" – mondta Várkonyi Melinda.
Megtudtuk: a tűzszerész munkák idejére 300 méteres sugarú körben zárták le a területet, sok üzletet és 12 lakótömböt ürítettek ki a rendőrök, összesen 92 embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát.
A terület zárását és a korlátozásokat 21 óra 45 perckor oldották fel a tűzszerészek.
Fotó: Lakatos Péter (MTI)