Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hogy mások élhessenek…

Szöveg: Snoj Péter |  2015. szeptember 18. 6:08

Különleges tanfolyam zajlik az MH Pápa Bázisrepülőtér területén. A Többnemzeti Összhaderőnemi Személyi Mentés Egységesítési Képzés (CJPRSC) tizenhat napja alatt hazánk katonái is bepillantást nyerhetnek az Európai Légi Csoport és az újonnan létrehozott Európai Személyi Mentési Központ tanfolyamába. A cél: életmentés közös nevezőn.

1596000342

A személyi mentés (personnel recovery – pr) korántsem új keletű fogalom. Már a vietnami háború idejéből is ismerni legendás történeteket, amelyek lezuhant, foglyul ejtett pilóták és légi személyzetek bravúros megmenekítéséről szólnak. Ezt a hagyományt hivatott továbbörökíteni, illetve bajba jutott civilekre is kiterjeszteni az Európai Személyi Mentési Központ.

Neve ellenére a szervezet nem az Európai Unió berkein belül jött létre, tagjai között számos európai ország mellett az Egyesült Államok is megtalálható. Működésének lényegét mottójukkal lehet a legjobban jellemezni: „hogy mások élhessenek." Ahogy a szervezet német vezetője, Uwe Schleimer alezredes – korábban F4 Phantom vadászgép operátora volt – a honvedelem.hu kérdésére elmondta: „A cél, hogy minden tagország hadserege képes legyen ugyanarra: az életmentésre, akár egymással együtt dolgozva a mentési műveletek során. Ennek érdekében a központ tanfolyamain egyszerre vetjük be a résztvevő nemzetek által rendelkezésre bocsátott földi és légi erőket, hogy minél jobban összeszokjanak a közös munkához."

1596000342

Ennek jegyében hajtották végre 13 nemzet csaknem 400 katonájának részvétele mellett folyó gyakorlat kiemelt látogatói napját egy teljesen valós körülményeket imitáló gyakorló bevetéssel. Az elképzelt szituáció során a kijelölt egységeknek ellenséges területen ragadt légi személyzet mentését kellett sikeresen véghez vinniük. Míg két belga Agusta 109-es helikopter biztosította a leszálló zóna körzetét, két spanyol Eurocopter SuperPuma forgószárnyas érkezett a térségbe. Utóbbiak leszállása után spanyol és francia különleges erők lepték el a zónát, hogy egymást fedezve megkeressék a sérült pilótát. A heves – persze imitált – tűzharc ellenére a földi erők sikeresen evakuálták a bajba jutott katonát, és helikoptereik fedélzetén elhagyták a területet. A gyakorlás záróakkordjaként bemutatták a pilótakörökben csak HOTREF-ként ismert eljárást, azaz amikor hajtómű leállítása nélkül töltik fel újra a helikoptereket üzemanyaggal, ráadásul mindezt egy ellenséges erőkhöz közeli, előretolt utántöltő állomáson végrehajtva.

1596000342

Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke a látottakat értékelve elmondta: „Noha az eligazító szobában kívülről szemlélve átláthatatlannak tűnő, lázas és sietős munka folyt, de abban a pillanatban, ahogy elindult a küldetés, minden a helyére került." Hozzátette, hogy habár Magyarország nem tagja a központnak, katonáink részvétele rendkívül fontosnak számít. „Számunkra nagy megtiszteltetés, hogy ezt a tanfolyamot – felszereléseikkel együtt – elhozták hazánkba. Ugyan nem vagyunk a szervezet tagjai, de katonáink megfigyelőként, szervezőként részt vettek a munkálatokban. A gyakorlat vezetői elismerően nyilatkoztak katonáink részvételéről és problémamegoldó készségükről."

Sáfár dandártábornok kérdésünkre elmondta, hogy a jövőben elképzelhetőnek tartja hazánk és a Magyar Honvédség csatlakozását a már együtt gyakorlatozó nemzetekhez. Mint mondta, a bemutató rávilágított arra, hogy több ország együttműködése bizony nem könnyű feladat, így a valódi helyzetek sikeres kezeléséhez szükség van a közös tapasztalatszerzésre.

1596000342


Fotó: Dévényi Veronika