Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Horvátország és Magyarország kapcsolata közös érdeken alapul

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 2. 14:36

Horvátország és Magyarország kapcsolata közös érdeken alapul, amelyet meg kell erősíteni és minél hatékonyabban védelmezni kell – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter csütörtökön Zágrábban, miután tárgyalásokat folytatott horvát vendéglátójával, Damir Krsticeviccsel. 

1596028303

A két miniszter az Európát sújtó, fokozódó terrorveszélyről, a migrációs válságról és a közös haderőfejlesztésről tárgyalt a horvát fővárosban.
„A mostani találkozón megerősítettük együttműködési szándékunkat, jelenkorunk új típusú kihívásai pedig egyértelműen az összefogást erősítik bennünk" – mondta dr. Simicskó István közös sajtótájékoztatójukon.
Hozzátette: Magyarország és Horvátország haderőfejlesztésbe kezd, ezért fontos, hogy a két ország egyeztessen egymással, és minél több olyan közös projektet valósítson meg, amely mindkét ország számára hasznos.
„A horvátok nemcsak a barátaink, hanem szomszédaink is, és sokkal több minden köt össze minket, mint ami szétválaszt" – hangsúlyozta a miniszter, majd hozzáfűzte: a két nép barátságát az is kifejezi, hogy a magyar haderőprogram Zrínyi Miklós nevét viseli.

Dr. Simicskó István jelezte, hogy hamarosan találkoznak a két ország vezérkari főnökei is, és egyeztetnek a szakmai programokat illetően. Mint mondta: egy közös munkacsoport létrehozásáról is megállapodtak, amely az együttműködést segíti. Reményét fejezte ki, hogy Horvátország is katonai attaséhivatalt nyit Budapesten – Magyarország tavaly nyitott ilyet Zágrábban -, mert az fontos volna a gyakorlati együttműködés miatt.

1596028303

Damir Krsticevic a sajtónak úgy nyilatkozott: „Egyetértettünk a magyar miniszterrel abban, hogy országaink kulcsfontosságú szerepet játszanak a béke és a stabilitás megtartásában Délkelet-Európában".
A horvát miniszter jelezte, hogy kollégájával a légierőről is beszéltek. Krsticevic úgy vélte: Magyarország ebben Horvátország előtt jár, ezért kíváncsi volt a tapasztalataira.
Horvátország egyetlen vadászrepülő-százada 12, nagyjavításon átesett MiG-21BiSZ harci gépből és UM gyakorló repülőgépekből áll.
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő nemrég bejelentette, hogy Horvátország tendert írt ki a légierő gépparkjának felújítására, és ezt még az idén elbírálják.

Fotó: Dévényi Veronika