Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megváltozott biztonsági kihívásoknak megfelelő, képzett haderő

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2015. november 25. 15:09

Az elmúlt napok eseményei arra figyelmeztetnek, hogy új típusú kihívásokkal kell szembenéznünk, a honvédségnek tehát szüksége van képességeire, tartalékaira, azok megújítására és kibővítésére, a társadalom támogatására – mondta Vargha Tamás november 25-én, Szentendrén.

1596004558

Közel négyszáz katona tette le esküjét szerda délelőtt Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián. A több állománykategóriába – honvédtiszt-jelölt, altiszt-jelölt, szerződéses legénységi állomány, szerződéses pályakezdő tiszt és altiszt – tartozó honvédek tizennégy hetes, egységes alapkiképzésen sajátították el a katonai ismeretek alapjait. Többek között alaki kiképzésen, lőkiképzésen, általános harcászati foglalkozásokon vettek részt, megismerkedtek a rögtönzött robbanóeszközök elleni védekezéssel, katasztrófavédelmi és vegyivédelmi oktatásban, egészségügyi, logisztikai és túlélési ismeretekben részesültek, amelyekről kétnapos elméleti és gyakorlati záróvizsgán kellett számot adniuk.

„Történelmünk során – békeidőben és háborúban egyaránt – a magyar katona híven teljesítette kötelességét, s közülük sokan váltak hőssé, példaképpé, nemzeti kultúránk, tudománytörténetünk meghatározó alakjaivá" – mondta ünnepi beszédében Vargha Tamás, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes. „Áldozatkészségük, önzetlenségük révén a magyar honvéd a nemzeti egység, a nemzeti összetartozás szimbóluma. Így aztán bármilyen nemes és szent legyen is a látható szolgálatunk, a mi feladatunk nem csupán külsőleg mérhető teljesítményekben áll."

1596004558

A miniszterhelyettes felidézte a Magyar Honvédség lassan százhatvan éves múltját, és a közelmúltról szólva kiemelte: a rendszerváltást követően haderőnk átalakult, a megváltozott biztonsági kihívásoknak megfelelő, magas szinten képzett hadsereg jött létre. „Az elmúlt öt évben az árvízvédelemben, a vörösiszap okozta katasztrófahelyzetben úgy álltak helyt katonáink, hogy tudásuknak és elkötelezettségüknek köszönhetően, a Magyar Honvédség ismét társadalmunk elismert intézményévé emelkedett. A tömeges bevándorlás előidézte válsághelyzetben pedig újra kivívta a nemzet megbecsülését, mert katonáink tehetségükkel, hivatásuk magas szintű gyakorlásával bizonyították hazánk védelme és a nemzeti közösség iránti elhivatottságukat."

Vargha Tamás hangsúlyozta: az elmúlt napok eseményei, az embertelenül elkövetett párizsi terrortámadás arra figyelmeztetnek, hogy új típusú kihívásokkal kell szembenéznünk. A honvédségnek tehát szüksége van képességeire, tartalékaira, azok megújítására és kibővítésére, a társadalom támogatására, hogy közös értékeink és érdekeink mentén óvja és védje a hazát. „Ez hatalmas feladatot jelent mindnyájunknak, melyhez kívánok önöknek sok erőt, jó egészséget és eredményekben gazdag éveket" – zárta beszédét a miniszterhelyettes.

1596004558


Fotó: Dévényi Veronika