Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnep földön és égen

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Dévényi Veronika |  2019. szeptember 21. 15:46

Az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete 70. születésnapját is ünnepelték a csehországi Ostravában, szeptember 21-én és 22-én. A NATO Days in Ostrava 2019 repülőnapot és haditechnikai bemutatót a Visegrádi Négyek védelmi miniszterei nyitották meg.

1596068709

Mint Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédében hangsúlyozta, mindannyian azt tapasztaljuk, hogy a katonai szövetség, a NATO egyre fontosabb számunkra, és szerepe napjainkban egyre inkább felértékelődik. Új kihívások, kockázatok, fenyegetések jelentek meg, amelyek eredményeként megváltozott biztonsági környezetünk is. Ezért a 21. század kihívásainak megfelelni képes védelmi képességet és haderőket kell létrehozni. Ezen belül a légierő fejlesztése is szükséges – jelezte a miniszter. „Magyarország is kiemelt figyelmet fordít erre a haderőnemre, amit jól szemléltet a Magyar Honvédség légiereje számára a közelmúltban beszerzett új, mintegy 40 darab repülőgép és helikopter" – utalt vissza a 2018-ban bejelentett Airbus H145M- és H225M-vásárlásokra Benkő Tibor. A miniszter végül sok sikert kívánt a szervezőknek és a végrehajtóknak, az érdeklődőknek és látogatóknak pedig tartalmas időtöltést.

1596068709

Utóbbit a statikus soron körbejárható és fényképezhető helikopterek, vadász-, oktató- és szállítógépek tucatjai is biztosították. Az idei rendezvény díszvendége Románia volt, de a legnagyobb „vasakat" hagyományosan az amerikai légierő hozta el Ostravába. Minden szempontból kiemelkedett a C-5M Super Galaxy négy hajtóműves, nehéz teherszállító repülőgép, amelynek árnyékában szinte elfért a B-52H Stratofortress stratégiai nehézbombázó repülőgép és a német felségjelzést viselő A400M turboprop teherszállító. A magyar színeket a statikus soron az MH Pápa Bázisrepülőtérről érkező JAS-39D EBS HU képviselte, míg az együléses JAS-39C nagy sikert arató dinamikus bemutatót tartott. S ne feledjük el az MH 86. Szolnok Helikopterbázisról átrepült Mi-24P harci helikoptert sem, amely sötétszürke festésével vitt különleges színt a statikus sorba.

1596068709

A légijárművek mellett rengeteg gumikerekes és lánctalpas járművet is felvonultattak a szervezők, a családokkal érkezők legnagyobb örömére ezek jelentős részére fel is lehetett mászni. A páncélozott eszközök több dinamikus bemutatón is zajos sikert arattak – a szó összes értelmében.

GALÉRIA