Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezérkarfőnökök találkozója

Szöveg: Zilahy Tamás |  2011. július 28. 21:05

Július 28-án, csütörtökön Magyarországon találkozott Alojz Šteiner vezérőrnagy, a szlovén haderő vezérkari főnöke és magyar kollégája dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke. A Lentiben lezajlott eseményen a két fél tárgyalásán szó esett az Olasz-Szlovén-Magyar Többnemzeti Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Forces – MLF) jövőjéről, az erők és védelmi képességek csoportosítása és megosztása (pooling and sharing) kérdéséről, valamint a két haderő kapcsolatának további erősítéséről is.

Közvetlenül tárgyalásaik megkezdése előtt a szlovén és a magyar vezérkarfőnök rövid interjút adott a Zrínyi Médiának. Ebben Benkő Tibor vezérezredes elmondta, hogy sorrendben a második kétoldalú találkozójukon elsősorban az MLF bővítéséről és további feladatairól tárgyalnak. Mint ismert, Horvátország jelezte, hogy részt kíván venni a többnemzeti szárazföldi kötelék tevékenységében.

További fontos napirendi pontként szerepel a megbeszéléseken az erők és képességek csoportosítása és megosztása, amelyre éppen jó példa az MLF működése – hangsúlyozta a Honvéd Vezérkar főnöke, majd kijelentette: a kétoldalú tárgyalásokon a szlovén fél kérésére kiemelt kérdésként kezelik a honvédség katasztrófavédelemben betöltött speciális szerepét, különös tekintettel a magyar katonai erők kolontári és devecseri alkalmazására.

Alojz Šteiner vezérőrnagy kijelentette, hogy a múlt évi szlovéniai találkozójukhoz hasonlóan eredményes tárgyalásokat vár most is. Megerősítette, hogy kétoldalú megbeszélésükön a fő téma az MLF bővítése, és a lehetőségek feltárása szerepének erősítésére. Eredményesnek tartotta a szlovén és a magyar katonák együttműködését, közös szolgálatát a balkáni missziókban, mind Bosznia-Hercegovinában, mind Koszovóban. Ő is hangsúlyozta, hogy a jelenlegei világgazdasági helyzetben nélkülözhetetlen a pooling and sharing kérdése.

A kétoldalú katonai kapcsolatokról a szlovén vezérkari főnök elmondta, hogy a képzésen és továbbképzésen kívül számos más területen lát lehetőséget az együttműködés bővítésére, amelyek közül kettőt emelt ki: a logisztikát és a hírszerzést. Alojz Šteiner vezérőrnagy szerint tárgyalásukon már szó esik a 2012-es tervekről is, a magyar–szlovén katonai kapcsolatokat illetően.

A csütörtöki programot a délutáni órákban négyszemközti megbeszélés zárta.

Fotó: Galovtsik Gábor