Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zászlószalag a kiváló helytállásért

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2011. május 4. 15:49

A csapatzászlóra köthető zászlószalag a lelkiismeretesen, és magas szakmai színvonalon elvégzett munka kitüntető szimbóluma. A 2010. évi vörösiszap-katasztrófa okozta károk felszámolásában végzett munkálatok során nyújtott kiemelkedő helytállásért, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke zászlószalagot adományozott a székesfehérvári MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj részére. A szalagot ünnepélyes keretek között május 4-én, a vegyivédelmiek napja keretében adta át Orosz Zoltán altábornagy, a HVK főnök-helyettese.

Orosz Zoltán altábornagy ünnepi beszédében elmondta: „Önök az elmúlt időszakban a hagyományokban élő értékek méltó követőinek bizonyultak."

A Honvéd Vezérkar főnök-helyettese hangsúlyozta: feladataik összetettebbé váltak, azok végrehajtása magasabb fokú és szélesebb körű szakmai ismereteket követel meg mindannyiuktól.

Leszögezte: a vegyivédelmi szakemberek fontos részét képezik a Magyar Honvédség katasztrófa-elhárítási rendszerének. A vöröiszap-katasztrófáról szólva az altábornagy kifejtette: az alakulat katonái jelentős szerepet játszott az Magyar Honvédség tavalyi, emlékezetes helytállásában.

„A zászlóalj már a katasztrófa bekövetkezte utáni első órákban a helyszínen vett részt a mentési munkálatokban, a károk felszámolásában és az utolsók között hagyták el a katasztrófa helyszínét. Méltán lehetnek büszkék a teljesítményükre" – tette hozzá Orosz altábornagy.

Szombati Zoltán mérnök ezredes, az alakulat parancsnoka válaszbeszédében a teljes személyi állomány nevében megköszönte a méltató szavakat. „A zászlószalag az egyik legnagyobb katonai elismerés, amit egy alakulat a tevékenységével kivívhat" – fogalmazott a parancsnok. Hallhattuk: a zászlóalj menetesítő erői a vörösiszap-katasztrófa napján végrehajtották az átcsoportosítást a katasztrófa sújtotta térségbe és két hónapon keresztül, napi huszonnégy órás, váltásos munkarendben folyamatosan végezték szakfeladataikat.

Az ezredes elmondta: ez idő alatt megtisztítottak több mint 90 kilométernyi útszakaszt, hatszáznál több személyi felszerelést és védőeszközt, illetve több mint harmincötezer honvédségi, rendőrségi és civil járművet. A feladat végrehajtásában az állományból 182-en vettek részt.

„Katonák! Az önök felkészültsége, és felelősségteljes munkája biztos alap a feladatok további ellátásához és a haza szolgálatához. A zászlószalag büszkeséggel tölt el bennünket, hiszen azt jelzi: ott voltunk, amikor baj volt és ott leszünk a jövőben is" – zárta beszédét a zászlóaljparancsnok.

A szalag felkötését követően Orosz Zoltán altábornagy, valamint Kovács József vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka elismeréseket adott át a vegyivédelmi zászlóalj katonáinak. Az állománygyűlés után ünnepélyes keretek között avatták fel az alakulat új csapatmúzeumát.

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: Dévényi Veronika