Az élet sűrűjében

Az afganisztáni kontingensek mindennapjaiban a szerencsének legalább akkora szerepe van, mint a professzionális felkészülésnek és szolgálatellátásnak…

Elég csak egyszer pár perccel korábban
vagy később érkezni egy
helyszínre, tőlünk függetlenül is
megtörténhet a baj – ad összegzést afganisztáni
tapasztalatairól Sándor Zsolt
dandártábornok, az MH PRT 5. váltásának
parancsnoka. Az MH 25. Klapka
György Lövészdandár parancsnoka még
ezredesként, a szolnoki könnyű vegyes
zászlóalj parancsnokaként kapta a megbízást
a PRT-5 vezetésére. Afganisztáni
„belépője" még ma is emlékezetes az
ISAF berkeiben: a kontingensparancsnoki
beosztás átadási-átvételi ceremóniáján
minden (nem magyar) résztvevőnek
leesett az álla. Sándor Zsolt ezredes
ugyanis ikertestvérétől, Sándor
Tamás alezredestől vette át a kontingens
zászlaját. Mindenki csak pislogott: most
akkor mi van? Ki az, aki jön, és ki az,
aki megy?

E derűs momentumtól eltekintve azonban
a PRT 5. váltásának sem túl sok mosolyogni valója
volt féléves mandátuma
alatt. A negyedik váltástól megkapott
információkra alapozva tovább pontosították
a felderítési adatokat, és nem
voltak igazán boldogok az eredménytől.
Rögtön három olyan gócpontot is találtak,
amelyek puszta léte komoly biztonsági
kockázatot jelentett a PRT, s
nemkülönben az ISAF északi régiójában
ténykedő minden más nemzet számára.

Az első a Dadekoda nevű „hadúr" Andarab-völgyben települt, mintegy négyszáz főt számláló csapata volt, amely
amellett, hogy tálib kapcsolatokkal is
rendelkezett, igazából ember-, fegyver- és
kábítószer-kereskedelemben „utazott".
A másik neuralgikus terület Baghlan
Jadid járás, az úgynevezett Kunduz–Baghlan korridor volt, ahol a járási vezető − finoman fogalmazva
is − kettős játékot űzött. Miután
nyakig benne volt mindenféle
tiltott kereskedelemben
és korrupcióban, nehéz
lett volna megbízható szövetségesnek
nevezni. Igaz, a járásban
folytatott humanitárius
projektek végrehajtásához
igyekezett megteremteni a biztonsági
feltételeket, de szorították
a másik oldalról is, így a
PRT-5 katonái soha nem lehettek
biztosak abban, hogy
betartja (be tudja tartani) az
ígéreteit.

„Ez a kérdés egyébként
minden PRT-parancsnok örök dilemmája volt" – mondja Sándor
tábornok. Ugyanis még
ISAF-szinten sem adtak állásfoglalást,
utasítást vagy tanácsot
azt illetően, hogy egy közismerten
korrupt, több esetben
az ellenségnek is segítő tartományi,
illetve járási vezetőt,
afgán rendőri vagy katonai parancsnokot
meddig kell támogatni,
helyén hagyni, egyáltalán
együttműködni vele. A rendezőelv
ezekben az esetekben
csak az lehetett, hogy amíg a
kontingens és a feladat végrehajtásának
biztonságát segítik,
a kisebb stiklijeik" felett
szemet kell hunyni, ellenkező
esetben viszont szigorúan le
kell csapni rájuk és csapatukra. Ez
a felelősség azonban mindig az adott kontingens parancsnokának vállát
nyomta.

Visszatérve a tartomány biztonsági
kockázataihoz, a harmadik gócpont Talava
Barak járás volt. Ez a térség új-zélandi
„felségterület" volt. Jobban mondva:
volt is, meg nem is. Korábban ugyanis
– a Baghlan tartománybeli holland
PRT kezdeményezésére – „határkiigazítást"
hajtottak végre a két tartomány
között, Baghlan rovására. A határvonal pár kilométernyi eltolásával viszont a
területen működő kilencvenhat illegális
szénbánya nagy része a „szomszédhoz"
került. Ezáltal az „illegális" baghlani
szénbányászok elvesztették a családjuk
fenntartásához szükséges, egyetlen
bevételi forrásukat; átjártak tehát a
határon – s nemcsak szenet bányászni.
Ez viszont nemegyszer konfliktust okozott
a szövetségesek között is: az új-zélandiak
(az okokat nem ismerve vagy
figyelmen kívül hagyva?) többször jelezték,
hogy „magyar felségterületről"
kapják a támadásokat.

De nem volt jobb a helyzet Pol-e
Khomriban sem. Amíg a PRT 4. váltásának
sikerült kialakítania egyféle „élni,
és élni hagyni" együttműködést a helyi
rendőri erőkkel (ennek eredményeként
szigorúan felügyelt, közös járőrözést a
városban), az ötödik váltás már a tartományi székhelyen is öngyilkos merényletekkel
szembesült. Az egyik merénylő a
rendőrség területén tartott rendezvényen
(afgán rendőrök, civil lakosok, valamint
két amerikai katona halálát is okozva) akkor
robbantotta fel magát, amikor az ISAF
parancsnokának újjáépítésért felelős helyettesét
kísérő Sándor ezredes konvoja
befordult a rendőrség udvarára. Ha akár
csak harminc másodperccel előbb érkeznek…
De nem ez volt az egyetlen vészhelyzet:
számtalanszor lőttek rá a konvojukra,
s többször kapott rakétatámadást
a magyar tábor, Camp Pannonia is; volt,
amikor a támadók csak ötven métert tévedtek…
Mindeközben az ellenállók a
tartomány minden útját „teleszórták"
improvizált robbanótestekkel, de hál’
istennek, ezekben a támadásokban senki
sem sérült meg.

„Nos, többek között ennyit a szerencséről"
– utal vissza a parancsnok a korábbi
szavaira.

Mindezen körülmények közepette egy
sor új feladat is nehezítette a PRT 5. váltásának
tevékenységét. Az ő mandátumuk
alatt kezdte meg ténykedését az
első magyar OMLT (Operational Mentoring
and Liaison Team – műveleti tanácsadó
és összekötő csoport), amely a
négy hónapos kabuli felkészülését követően
települt át a Pol-e Khomri melletti
Khilagayba. Az OMLT tevékenységének
logisztikai támogatása a PRT-5
feladata volt, csakúgy, mint a tartományban
folyó egyéb szövetségesi
műveleteké is. Így például a német különleges
műveleti erők akcióihoz is nekik
kellett logisztikai támogatást és
gyorsreagálású erőt biztosítaniuk, de
együttműködtek a szomszédos német
újjáépítési csoporttal is. Amikor például
a németek akciót indítottak a tartományok
közötti határ egyik oldalán, a
magyarok a másik oldalon álltak készenlétben,
nehogy a „túloldalról" kiszorított
erők el tudjanak menekülni,
esetleg Baghlanban „újraszerveződni".

De nem volt könnyebb feladat az alaprendeltetésükkel
kapcsolatos ellátás sem.
A drasztikusan leromlott biztonsági helyzet
miatt − követve a PRT-4 gyakorlatát − ők is többnapos, minimum 60–70 fős
erővel végrehajtott kitelepülések során
jutottak el a legtávolabbi járásokba, falvakba.
S újra visszatérve a „szerencsetényezőre",
még ez sem jelenthetett százszázalékos
biztonságot. Egyik alkalommal
ugyanis, amikor egy szlovák–magyar, ruhaneműből álló segélyszállítmányt
akartak eljuttatni a tartomány
egyik járásába, biztonsági okokból csak az indulás előtti napon adták
meg a járási vezetőknek, hogy mikor és
hol kívánják azt átadni az amúgy a helyi
vezetők által kijelölt legrászorultabb
családoknak. Afganisztánban azonban
(még műholdas telefon nélkül is) a hírek
gyorsan eljutnak mindenhová. Ez
esetben sem volt másként: a csapatot
már várták. Szerencsére a többek között
a magyarok által is felkészített afgán
biztonsági erők ez egyszer a helyzet
magaslatán álltak, így nem sokkal a
segélyszállítmány megérkezése előtt
felfedeztek és elfogtak egy öngyilkos
merénylőt. Ez „ISAF-csúcs" is volt, mert
először sikerült kézre keríteni egy olyan
öngyilkos merénylőt, akinek a testére
17 kilogramm robbanóanyagot tartalmazó
mellényt rögzítettek…

Persze voltak békésebb körülmények
között végrehajtott projektjeik is. A PRT
5. váltása az eddig vázolt körülmények
közepette is folyamatosan hajtotta végre
humanitárius feladatait. E munkát
nagymértékben segítette többek között
Tölli István nagykövet, politikai tanácsadó,
a PRT civil képviselője is, aki többéves afganisztáni tapasztalatainak
birtokában rengeteg hasznos tanáccsal
és információval látta el a Sándor ezredes
vezette kontingenst. Így a PRT által
célzottan végzett, rövid és középtávú
segélyakciók mellett e kontingens is alkotott
maradandót. A Pol-e Khomri-i leányiskola
– kétezer amerikai dolláros
költségvetésű – védőfalának felépítésével
például nem csupán a tálib időkben a
tanulástól eltiltott lányok biztonságát
szavatolták. Ugyanis ez volt az első
olyan projekt, amit a helyi erők, a PRT,
valamint az USAID (az Amerikai Egyesült
Államok kormányának segélyezésért
felelős szervezete) közösen hajtott
végre Baghlan tartományban.

Mindezen eredményeket azonban nem
érhették volna el a kontingens katonáinak
példamutató helytállása nélkül.

„Nagy szavak nélkül" – teszi hozzá a
parancsnok. Sándor Zsolt csak eseteket,
helyszíneket villant fel, bár szíve szerint
az egész kontingens névsorát felolvasná.
Tűzszerészeik három hónap alatt
egyebek mellett nyolcvantonnányi,
gyakran raktárakba rejtett illegális robbanóanyagot
derítettek fel, gyűjtöttek
össze, illetve semmisítettek meg. Mindvégig
mindenki számíthatott a Force
Protection (erők védelme, FP-) század oltalmára,
csakúgy, mint a felderítőrészleg,
valamint a katonai biztonsági szakemberek
aktuális információira.

A logisztikai
részleg pedig amellett, hogy
az eddigiekben felsorolt összes feladat és
művelet logisztikai biztosítását a legmagasabb
szinten látta el, még „csodákra"
is képes volt. Egy alkalommal
ugyanis a Szalang-hágóra leesett ötven
centiméteres hó miatt az éppen kint lévő
járőrnek hátra kellett hagynia a hólánccal
(gyárilag) nem rendelkező nehéz
gépjárműveit. A logisztikuscsapat Camp
Pannoniában, a helyben beszerzett anyagokból
két nap alatt hóláncot varázsolt a
járművekre. De a magyar jelenlét kapcsán
említsünk meg egy tragikus végkimenetelű
buszbalesetet is. Egy túlzsúfolt
afgán buszt szinte kettészelt egy
kamion (huszonhatan haltak meg a helyszínen),
s ekkor a PRT-5 különböző
„szakmájú", roppant felkészült szakemberei
készítettek elő szállításra három
súlyos sebesültet, s ugyancsak ők
szervezték meg a Mazar-e Sharif-i ISAF-kórházba
történő légi szállításukat is.

A parancsnok többek között az ilyen
segítségnyújtási akciók miatt is sikeresnek
tartja a PRT 5. váltásának tevékenységét.
Sándor Zsolt megjegyzi,
hogy újjáépítés nélkül valóban nem lehetséges
az afganisztáni rendezés, de
rengeteg energiát emészt fel ennek elfogadtatása.
Az egyszerű emberek akár
a legkisebb segítségért is hálásak, de az
élet minden területét átszövő korrupció,
a sokszor „kétkulacsos" helyi vezetők
miatt a mindenkori PRT legtöbbször
azért küzd, hogy az ellentétes érdekekkel
szemben is végezhesse jószolgálati tevékenységét.

Fotó: MH PRT-5

Forrás: Magyar Honvéd 2012. december

(Folytatjuk!)