Három évtized az afgán biztonságért

Az általános iskolában kezdődött. Másodikos voltam, minden reggel iskolába menet egy börtön és egy rendőrkapitányság előtt vezetett az utam. A rendőrkapitányság udvarán ebben az időszakban egy magas, jó kiállású, határozott rendőrparancsnok tartott eligazítást. Ez a kép megmaradt bennem, nagy hatást gyakorolt rám, és akkor határoztam el, hogy egy ilyen közösséghez szeretnék tartozni, ahol rend, fegyelem uralkodik. Szorgalmasan tanultam, egyik iskola következett a másik után: a tiszti ranglétra minden fokát végigjárva, harminc év után dandártábornokként szolgálok most.

Az eddigi életutam elég változatos volt. Megjártam Helmand tartományt, ahol először a házilag gyártott robbanószerek elleni (C-IED) részleg vezetője voltam, majd a drogellenes részleget irányítottam; a majd hétéves időszak alatt tartományi rendőrfőnök-helyettesi pozícióig küzdöttem fel magam. Pályám következő állomása a szomszédos Nimroz tartomány volt, ahol két éven keresztül a tartományi rendőrfőnök-helyettesi széket birtokoltam. Egy újabb kétéves megbízatásra visszamentem Helmandba, akkor már tartományi rendőrfőnöknek, majd Zabul tartomány és Sar-e Pol következett − utóbbiban csak nyolc hónapot töltöttem. Innen jelenlegi beosztásomba, Baghlan tartomány rendőrfőnökévé neveztek ki.

Melyek voltak – az eddigi tapasztalatait figyelembe véve és a tartományokat megismerve – a legszembetűnőbb különbségek?

A déli tartományok határosak Pakisztánnal és Iránnal, amelyek nagyban befolyásolják a területek biztonsági helyzetét. Annak ellenére, hogy több fegyveres próbálja megteremteni a békét, itt, Baghlanban mégis sokkal jobb a közbiztonság. Ehhez hozzátartozik, hogy itt kevesebb a drog és a külföldi befolyás. Délen a családi kötelékek sokkal erősebbek − ha például egy ellenállóvezér meghal, a hagyományoknak megfelelően egy közeli hozzátartozója örökli a pozícióját.

Hogyan telik egy átlagos munkanapja?

A határidőnaplóm tele van programokkal, feladataim nagy része az íróasztalhoz köt. Meghallgatom a különböző részlegek beszámolóit, különös tekintettel a 24 órás felderítőjelentésekre. Az ajtóm mindig nyitva áll a látogatók és panaszosok előtt. Ha el tudok szakadni az irodai tennivalóktól, sűrűn látogatom a járásokat. Így győződhetek meg igazán ugyanis a rendőrök munkájának sikeréről, láthatom a hibákat, azt, hogy hol és hogyan lehetne még javítani, melyek a hiányosságok. A napi több órás munka után leginkább a kertészkedés segít a kikapcsolódásban.

Akkor végzem jól a munkámat, ha békét, stabilitást tudok teremteni. Az emberekkel úgy kell bánni, hogy amíg az egyik kézben a fegyvert, addig a másik kézben a Koránt tartjuk. Vagyis le kell törni a támadást, és közben rá kell venni az ellenállókat, hogy csatlakozzanak a reintegrációhoz, a békefolyamatokhoz. Eddig a tartományban 210-en tették le a fegyvert.

Mit gondolt a magyar Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) és az afgán biztonsági szervek együttműködéséről? Ön szerint az ISAF-csapatok kivonása után milyen lesz az élet?

Egyértelműen sikeres az évek óta tartó együttműködés az MH PRT-val. A biztonság és a stabilitás megszilárdításában látható a fejlődés és az eredményesség. Az ISAF-csapatok kivonása után a helyi kormányzat akkor lesz igazán sikeres, ha a központi vezetés több döntési szabadságot hagy a tartományi szintnek.

Hamarosan Magyarországra utazik. Úgy látja, hogy az afgán rendőri képzésbe beilleszthetők lesznek a Magyarországon látottak és tapasztaltak?

Úgy gondolom, hogy nagyon meghatározó lesz az a tudás és tapasztalat, amit Magyarországon fogok szerezni. Minden információt összegyűjtök, és arra fogom felhasználni, hogy még hatékonyabbá tegyen az afgán rendőrséget.

Fotó: A szerző felvételei