Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdte harci eszközei hazaszállítását Afganisztánból a honvédség

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 8. 22:37

December 7-én, pénteken hajnalban nyolc darab könnyű, páncélozott szállító harcjárművet – BTR-t – vittek Magyarországra repülőgéppel – tudta meg az MTI különtudósítója Nyers József ezredestől, a nemzeti támogató elem parancsnokától Mazari-Sarifban.

Nyers József ezredes a NATO-bázison elmondta: a harcjárműveket péntek hajnalban egy An-124-es Ruszlán típusú, orosz gyártmányú, óriás szállítógéppel vitték Magyarországra. A járművek az első olyan eszközök, amelyeket a tartományi újjáépítési csoport (PRT) kivonulása miatt szállítanak haza – fűzte hozzá.

A parancsnok szerint egy ilyen, a Szovjetunióban tervezett, fegyverzettel ellátott, nyolckerekű harcjármű súlya tizennégy tonna és összesen kilenc katona szállítására alkalmas.

1595946049

Elkezdődött a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) kivonulása Afganisztánból; a fejlesztési projekteket lezárják, bizonyos eszközöket pedig hazaszállítanak – mondta Sipos Antal ezredes, az utolsó PRT parancsnoka szerdán Puli-Humriban, a csoport bázisán az MTI különtudósítójának. Az ezredes szerint jelenleg már tart az előkészület a – várhatóan jövő tavaszi – levonulásra.

Az eszközök közül csak azokat szállítják haza, amelyek nem okoznak túlzott anyagi terhet a honvédségnek, illetve a fegyvereket, harci járműveket is vissza kell vinni Magyarországra, mert ezek átadását második fél számára általában nemzetközi szabályok tiltják.


Fotó: Koszticsák Szilárd (MTI)