„Tettet a vég igazol”

Milyen parancsnoki elképzelésekkel, reményekkel és célkitűzésekkel érkezett
Afganisztánba?

Az országot már jól ismertem, hiszen két alkalommal már szolgáltam különböző egyéni
törzsbeosztásokban, ISAF-parancsnokságokon. Egy kontingens parancsnokának lenni
azonban nemcsak megtisztelő, de egyben felelősségteljes feladat is. A misszió elején a
rendszer beindítása volt a legnagyobb kihívás. Az előző váltás magasra tette a mércét. Az
általuk kialakított kapcsolatrendszer fenntartása, valamint a bizalom megtartása a tartományi
kormányzattal, a helyi vezetőkkel, a lakossággal, illetve az együttműködő ISAF-erőkkel
egyaránt elsődleges kötelesség lett számunkra is. Ezeknek a kapcsolatoknak a megtartásán és
fejlődésén múlik ugyanis a PRT megbízhatósága, szakmaisága és hitelessége. Hogy ez sikeres
volt, arra meggyőző bizonyíték az, hogy erőinket − bármerre is jártunk a tartományban − eddig
semmilyen támadás nem érte.

Milyen nehézségekkel néztek szembe az elmúlt hónapokban?

Baghlan tartomány színes természeti adottságokkal rendelkezik, több ezer méter magas
hegyek, gyors sodrású folyók jellemzik. Ennek köszönhetően a természet többször állított
bennünket erőpróba elé. A tavaszi lavinák a magashegyi területeken eltorlaszolták az ország
északi és déli részeit összekötő stratégiai szempontból meghatározó fő közlekedési útvonalat,
valamint a Szalang-hágót. Heteken keresztül vállvetve dolgoztunk a helyi biztonsági erőkkel:
utakat tettünk járhatóvá, településeket szabadítottunk ki a hó fogságából, segítettünk az
úton ragadt több száz teherautó-sofőrnek átvészelni a kritikus napokat.

Ránk hárult továbbá
a tartományi ISAF-csapatok mentési munkálatainak koordinálása is. Alig takarítottuk el a
romokat, régóta nem látott áradási időszak következett, amely júliusig tartott. Az olvadás és a
heves esőzések után a hegyekből lezúduló nagy sebességű víztömeg mindent elpusztított, ami
az útjába került. Emberek százai maradtak fedél nélkül, termőföldek kerültek víz és hordalék
alá, csatornarendszerek lettek használhatatlanok. Az Afgán Nemzeti Katasztrófavédelmi
Hivatal (Afghan National Disaster Management Agency, ANDMA) kezdetben egyedül
nem volt képes arra, hogy a helyzetet megoldja. Az MH PRT mellett az Egyesült Államok
Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának (USAID) képviselője, valamint néhány nem kormányzati
szervezet sietett a segítségére.

A természeti csapások okozta károk helyreállítása, a segítségnyújtás mellett a biztonság
stabilizálásában is történtek előrelépések?

Erre legjobb példa a „reintegrációs folyamatok előmozdítása" volt. Nagyon fontos a
békés átmenet, a korábbi fegyveres harcosok visszailleszkedése a normál társadalmi
életbe, ami hosszú, türelmet és sok párbeszédet igénylő munka. Meg kell győzni a korábbi
ellenállókat arról, hogy tegyék le a fegyvert, másrészt a közösséget is, hogy fogadja vissza
és támogassa őket. Az MH PRT abban működött közre, hogy ezeknek a reintegráltaknak a
sorsa bekerült a tartományi vezetés figyelmének középpontjába, és az addig nem vagy alig

működő támogatási rendszer beindult. Bár törékeny és buktatókkal telített folyamat, fontos a
továbbvitele.

A Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalása átalakulóban van. Hogyan érintette ez a
missziót?

Az MH PRT hat évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét Baghlan tartományban, a
Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) alárendeltségében. Az eltelt időszak alatt a tartomány
látványos fejlődésen ment keresztül, például a kormányzat hatékonysága, illetve a
fejlesztések mértéke szempontjából. A tartomány e területeinek innovációja nagyban
hozzájárult a 2010-ben Kabulban mind nemzetközi, mind pedig afgán oldalról
elfogadott egyezmény sikeréhez. Így szeptember 5-én ünnepélyes keretek
között „jelképesen" az afgán biztonsági erők (ANSF) megkezdték a biztonság teljes körű
garantálásának átvételét az MH PRT felelősségi területén. Ehhez a naphoz − a fáradságos
munkán túl − hónapokon át tartó számos egyeztető tárgyalás vezetett.

Hogyan alkalmazkodott az állomány a helyi sajátosságokhoz?

Ahogyan a felkészítésen, úgy itt, a műveleti területen is példásan szolgált az állomány.
Pedig nem volt könnyű feladat: nemcsak a merőben eltérő kultúra elfogadása, de a feszített
munkatempó és a szélsőséges időjárási viszonyok is nehezítették az életünket. Ezeken túl
lelkileg nehéz volt az, hogy a családtól és a szeretteinktől távol töltöttünk el hónapokat. Itt
most kulcsfontosságú tulajdonság volt a türelem, a tolerancia és az empátia. Sokat számított
ugyanakkor a nemzeti háttértámogatás, a családtámogatás, a hazai gondoskodás, amely
mind-mind megkönnyítette az itt eltöltött napokat. Büszke vagyok az állomány fegyelmezett
és magas szintű feladat-végrehajtására. Elődeinkhez mérten méltán kivívtuk mind az
afgánok, mind pedig a szövetségesek bizalmát és elismerését. Méltó módon képviseltük
Magyarországot, a Magyar Honvédséget.

Mi a parancsnoki epilógus?

Megannyi tapasztalat, örömteli pillanat és élmény, amellyel hazatérek. Nemcsak komoly
szakmai kihívás, de erőt próbáló időszak is volt számomra.
A parancsnoki epilógushoz Ovidiust idézném: „Tettet a vég igazol".