Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Karácsonyi lámpagyújtás Novo Selóban

Szöveg: P. T. |  2016. december 24. 13:45

A koszovói Novo Selo táborban a napokban ünnepélyes keretek között rendezték meg az ünnepet megelőző karácsonyi lámpagyújtást.

1596025220

Megnyitó beszédében Pálinkás Tibor alezredes, a tábor parancsnoka köszöntötte a Novo Seloban szolgáló 13 nemzet katonáit, valamint a rendezvény díszvendégét, Christian Riener dandártábornokot, a KFOR parancsnokhelyettesét. Az alezredes köszönetét fejezte ki a KFOR parancsnokságnak, valamint a  tábort üzemeltető NSPA-nek (NATO Support and Procurement Agency), amiért hozzájárultak ahhoz, hogy méltó módon ünnepelhessék meg a karácsonyt.

Ezt követően Reiner dandártábornok – a koszovói Gazmor Grupi gyermek gitárzenekar közreműködésével – ünnepélyesen felkapcsolta a fényeket a tábor karácsonyfáján. A táborban szolgáló katonák ezután meghallgatták a gitárzenekar koncertjét, majd átadták a gyerekeknek a napokban összegyűjtött pénzadományt.

1596025220

Fotó: Kozák Piroska százados