Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Medálparádé a koszovói kontingensnél

Szöveg: Jánosi Eszter hadnagy |  2018. március 10. 14:34

Medálparádét tartottak február utolsó hétvégéjén a koszovói Novo Selo táborban szolgáló MH KFOR Kontingens 17. váltásánál. A katonák közül azok vehették át a NATO-medálokat, akik először teljesítettek a balkáni hadszíntéren harminc napot meghaladó missziós szolgálatot.

1599182941
A rendezvényen a KFOR műveleti parancsnokság összes vezetője, valamint a pristinai magyar nagykövetség ügyvivője, Bozsik Béla is részt vett. Ünnepi beszédében Salvatore Cuoci vezérőrnagy, a KFOR parancsnoka kiemelte: a Harcászati Tartalék Zászlóalj példaként szolgál a tömegoszlatás és a tűziszony-kezelés, vagyis az úgynevezett fire phobia kiképzés tekintetében. Sőt, e képességek mellett Koszovó-szerte mindenhol bevethető. Cuoci vezérőrnagy elismerő szavakkal méltatta Varga István alezredes, a magyar zászlóalj parancsnokának eddigi munkáját, a hazatérő katonáknak pedig a misszió hátralévő időszakára – magyarul is – minden jót és katonaszerencsét kívánt.

Még a NATO-medálok átadása előtt, kiemelkedő munkájuk elismeréséül a magyar kontingens több katonája – Varga István alezredes, Nagy Levente őrnagy, Rózsa Péter főhadnagy, Daru Gergely hadnagy és Süle Róbert főtörzsőrmester – Letter of Commendation elismerő oklevelet vehetett át.

1599182942

Fotó: Szabados Szilveszter főtörzsőrmester