Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Negyvenöt magyar katona vett részt a dán meneten

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 8. 10:07

Április első szombatján rendezték meg a hagyományos dán katonai erőpróbát, a Dancon March elnevezésű menetgyakorlatot Koszovóban, a KFOR békefenntartói számára. Az 1100 jelentkezőből 45 magyar katona volt.

1595970015
Több százan vágtak neki a koszovói Dancon Marchnak

A menetet 1972 óta minden évben több alkalommal is megrendezik, olyan hadszíntereken, ahol dán katonák is szolgálnak. A menetgyakorlat célja a katonák fizikai felkészültségének demonstrálása, ráadásul a Dancon March kiváló alkalom a szövetséges csapatokkal történő kapcsolattartásra.

A menetet kijelölt távon, rendszeresített gyakorlóruházatban, fegyverrel és legalább 10 kilogrammos  felszereléssel kell teljesíteniük a katonáknak. A szabályok szerint futni nem szabad, és a bakancsot sem szabad lecserélni sport- vagy túracipőre.

Az idei, koszovói Dancon Marchon a magyar katonák derekasan helytálltak, mindenki teljesítette a távot. A mostani volt az első alkalom, hogy nemcsak a klasszikus, 25 kilométeres távra, hanem az 50 kilométeres menetre is lehetett nevezni. A hosszabb távot hat magyar békefenntartó teljesítette.

1595970015
A menetgyakorlaton részt vevő magyar katonák

Fotó: MH KFOR Kontingens