Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonai rendet és fegyelmet erősítik

Szöveg: Szűcs László |  2012. január 20. 7:13

Január 1-jétől új összevont katonai rendész (gépjármű-baleseti helyszínelő) járőrszolgálatot látnak el az MH Támogató Dandár Maléter Pál Rendészzászlóaljának katonái. A korábbi baleseti helyszínelő és katonai rendész járőrszolgálatok összeolvadását követően ezentúl 24 órás váltásokban teljesítik feladataikat.

1595930167
Riczler Tamás alezredes, a rendészzászlóalj parancsnoka a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a tavalyi esztendő végéig két különálló szolgálatba vezényelték a katonákat. A baleseti helyszínelők a hét minden napján, 24 órás váltásokban tevékenykedtek, míg a katonai rendészeket hetente kétszer 12–12 órás szolgálatba vezényelték.

„Szakmai érvek indokolták a két szolgálat egybevonását, hiszen így igazodhatunk a nemzetközi elvárásokhoz, ráadásul egy új katonai rendész képességet alakíthatunk ki a Magyar Honvédségben. Kun Szabó István dandártábornok, az MH Támogató Dandár parancsnoka, Budapest helyőrségparancsnoka – aki maga is híve annak, hogy erősíteni kell a helyőrség katonai rendjét, valamint a gépjárművek igénybevételi fegyelmét – elfogadta a zászlóalj vezetésének javaslatát, s január 1-jével elrendelte az összevonást" – tudtuk meg Riczler alezredestől, aki hangsúlyozta: az új, naponta két-két katonából álló szolgálat az úgynevezett alkalmazási körletben, azaz a fővárosban és Pest megyében tevékenykedik.

Legfontosabb feladatuk, hogy a Magyar Honvédség objektumainak környékén járőrözzenek, valamint biztosítsák azokat a rendezvényeket, amelyeken a katonák is megjelennek. Mindezek mellett a korábbinál gyakrabban látogatnak el a honvédségi lakótelepekre, szállókra is, hogy a rendőrség munkáját segítve hozzájáruljanak a közrend és a közbiztonság megerősítéséhez.

1595930168
A zászlóaljparancsnok hangsúlyozta: a járőr az előre kiadott útvonaltól csak akkor térhet el, ha értesítést kap arról, hogy honvédségi gépjármű vagy a honvédség tagja lett részese egy közlekedési balesetnek. Ekkor ugyanis elsősorban baleseti helyszínelőként kell tovább tevékenykednie, biztosítva a megfelelő okmányok szabályos kitöltését, valamint a helyszínelést.

Gyakorló, illetve köznapi egyenruhát viselő katonák esetén a járőr természetesen jogosult ellenőrizni az alaki fegyelmet és a ruházat szabályosságát az érvényben lévő alaki és öltözködési szabályoknak megfelelően – mondta Riczler alezredes. Megtudtuk azt is, hogy ez a feladat a rendészzászlóalj számára új kihívást jelent, hiszen valós helyzetben látnak el olyan teendőket, amelyek a missziós katonai rendész feladatok egyik elemét alkotják, s amelyekkel egy esetleges sínai-félszigeti vagy ciprusi külszolgálat során is találkozhatnak a katonák.

„Természetesen korai még messzemenő következtetéseket levonni, de a január elseje óta eltelt kicsit több mint két hét pozitív visszajelzései azt mutatják, hogy hasznos volt a korábbi két különálló szolgálat összevonása. Az eddig összegyűjtött tapasztalatok alapján kijelenthetjük, hogy az új típusú katonai rendész (gépjármű-baleseti helyszínelő) járőrszolgálat kialakítása más helyőrségekben is célszerű lenne" – tudtuk meg a rendészzászlóalj parancsnokától.

Fotó: Maléter Pál Rendészzászlóalj és archív