Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Cipruson az ünnep után váltanak

Szöveg: Galambos Sándor |  2011. március 14. 9:19

Már javában csomagolnak a Ciprusra menő UNFICYP-29 misszió tagjai: a negyvennégy fős váltás első csoportja március 16-án indul a szigetre, a többiek pedig hat nappal később követik őket. Cipruson jelenleg húsz nemzet közel nyolcszázhatvan katonája felügyeli a fegyverszünet betartását és az ebben rögzített állapotok fenntartását.

A szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központ (BTKK) öthetes tanfolyamán készültek fel az ENSZ által működtetett misszióra az UNFICYP-29 váltás tagjai, akik a kiképzés végén konfliktuskezelésből vizsgáztak a táborfalvi kiképző bázison. A kontingens harmincnyolc magyar és hat szerb katonából áll, Cipruson a magyarok által fenntartott úgynevezett 4-es szektorban teljesítenek majd szolgálatot: járőröznek, és különböző szintű törzstiszti, parancsnoki feladatokat látnak el.

Bár a sziget mára a világ nyugodtabb, normalizálódó válságövezetei közé tartozik, ez nem jelenti azt, hogy ez az állapot állandó: a felügyelt helyzet képlékeny és törékeny. Éppen ezért nagyon fontosak a térségben folyó stabilizáló műveletek és az azokban való szerepvállalás.

1595915491
A kiutazó állomány kibocsátó ünnepségét az elmúlt héten MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Intézményi Művelődési Otthonban tartották, a misszió tagjaitól Varga Csaba dandártábornok köszönt el. A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) törzsfõnök-helyettese beszédében külön hangsúlyozta a ciprusi feladat kiemelt jelentőségét. Mint mondta, ez a misszió már a kezdetektől fogva fontos volt a Magyar Honvédség számára. A kilencvenes évek közepén itt szereztünk gyakorlatot, itt tanultunk bele a modern kori békefenntartásba.

Az ENSZ katonái – köztük a magyarok – az elmúlt évek alatt elérték, hogy a puszta jelenlétükkel képesek megakadályozni a szemben álló felek közti közvetlen fegyveres konfliktust.
Varga tábornok beszéde végén megköszönte a katonák családtagjainak, barátaiknak az a biztonságos, szeretetteljes, nyugalmat biztosító hátteret, amely segítette a felkészülésüket és záloga a küldetésüknek. A kiutazókat pedig arra kérte, hogy nagyon vigyázzanak magukra és egymásra, segítsék társaikat ugyanúgy, ahogy azt a felkészülés időszakában tették.

„Bízom abban, hogy sikerült egy, a közös célért együtt dolgozni képes, összetartó közösséget létrehozni, amelyben mindannyian számíthatnak egymásra. Szolgálatuk során szorosan együtt kell működniük más nemzetek katonáival, tegyenek meg mindent azért, hogy a magyar katonában a segítőkész, szakmailag kiválóan képzett, fegyelmezett békefenntartót lássák! Bízom abban, hogy az elkövetkezendő hónapokban további hazai és nemzetközi elismeréseket szereznek hazánknak, a magyar Honvédségnek és önmaguknak! – köszönt el a misszió tagjaitól az Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfõnök-helyettese.

1595915491

 Fotó: Matócsiné Kiss Hajnalka főtörzsőrmester