Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erősítik a Többnemzeti Szárazföldi Köteléket

Szöveg: Honvéd Vezérkar |  2016. december 1. 14:37

Az olasz−szlovén−magyar Többnemzeti Szárazföldi Kötelék bővítéséről, új kiképzési tevékenységéről tárgyalt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök az olaszországi Gemona del Friuliban.

Az olasz−szlovén−magyar Többnemzeti Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Force, MLF) bővítése kapcsán a három tagország vezérkarfőnökei, valamint az osztrák vezérkarfőnök és a horvát vezérkarfőnök képviselője egyeztetett Horvátország és Ausztria csatlakozási szándékáról, valamint a déli képességépítésről. Az úgynevezett Védelmi Képességfejlesztési Kezdeményezés célja, hogy a földrajzi kiegyensúlyozottság és a partnerországok aktivitásának figyelembevétele mellett kialakított kedvezményezettek körébe tartozó országok (Moldova, Georgia, Irak és Jordánia) számára segítséget nyújtson a biztonsági és védelmi reformok megvalósításában. Az MLF-nemzetek képviselői felvetették annak a lehetőségét, hogy a kedvezményezett országok körét Tunéziával és Líbiával, valamint Montenegrót követően Koszovóval és Szerbiával mint együttműködő országokkal bővítsék.

1596024036

A vezérkarfőnökök a november 30-ai megbeszélésen leszögezték, hogy továbbra is szükség van a koszovói és líbiai jelenlét fenntartására a térség stabilitásának biztosítása érdekében. Továbbá szó volt a kelet-európai megerősített jelenlét műveletben való részvételről, aminek kapcsán ki kell emelni, hogy Magyarország a V4-együttműködés keretei között már korábban vállalást tett egy lövészszázad kiképzési célú biztosítására Észtországban 2017 harmadik negyedévében. Olaszország ugyancsak fontolóra vette egy századszintű erő kanadai parancsnokság alatt történő lettországi állomásoztatásának lehetőségét szintén a 2017-es esztendőben.

Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök a megbeszélések alkalmával kifejtette: Magyarország következetes, eltökélt és határozott álláspontot képvisel a migráció okozta válsággal kapcsolatban, továbbra is érdekelt az európai szintű megoldás keresésében. Amint azt elmondta, az Európára nehezedő migrációs nyomás csökkenése hosszabb távon csak az azt kiváltó okok kezelésével biztosítható, többek között a líbiai stabilitás mielőbbi megteremtésével, ezért ez európai és egyben magyar érdek is.

1596024036

A Multinational Land Force (MLF) többnemzeti kötelék 1998-as létrehozásánál a régió államai együttműködésének szorosabbá tétele, a térség biztonsági és védelmi képességének erősítése, a válságkezelő műveletek összehangolása volt a cél. Az MLF megalakulása óta többször látott el készenléti szolgálatot az Európai Uniónak felajánlott harccsoportként, illetve alkalmazták a NATO válságkezelő műveleteiben a Balkánon és Afganisztánban is. Az évenkénti cserekiképzések mindig más országban valósulnak meg, az interoperabilitást a „CLEVER FERRET" elnevezésű harcászati gyakorlatok alkalmával ellenőrzik.

A Honvéd Vezérkar főnök a megbeszélés végeztével Cipruson, az UNFICYP kötelékében szolgáló katonáknál tesz hadszíntéri látogatást.


Fotó: Honvéd Vezérkar