Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Humanitárius segély mint provokáció?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. május 27. 6:02

Nyolc hajóból álló flottilla – fedélzetükön 500 emberrel, közöttük európai parlamenti képviselőkkel – tart Gáza felé – közölték a palesztin terület ellen elrendelt izraeli blokád miatt tiltakozó akció francia képviselői. Az izraeli hadsereg egyik magas rangú illetékese provokációnak nevezte az akciót, hozzátéve, hogy nincs szükség a hajók által szállított humanitárius segélyre.

A Görögországból, Törökországból, Svédországból, Írországból, valamint Algériából érkező hajók csütörtökön a ciprusi Limassol vizein találkoznak, hogy együtt induljanak a Gázai övezetbe, ahol a tervek szerint pénteken vagy szombaton érnek partot.

A hajók fedélzetén “szocialisták, zöldek, demokraták vannak, akik nem osztják a (Gázai övezetet ellenőrző iszlamista) Hamász politikai nézeteit, de támogatják a palesztin népet" – mondta Francoise Castex francia szocialista európai parlamenti képviselő sajtótájékoztatóján.

A törvényhozókon kívül, akik között ott vannak a brit lordok háza tagjai is, a hajókon utaznak a művészvilág és civil szervezetek képviselői is.

A vízi járművek közel 5000 tonna rakományt – cementet, gyógyszereket és oktatási felszereléseket – szállítanak. Három hajó Törökországból érkezett, a Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nevű, iszlamista gyökerű kormánypárttal kapcsolatban álló civil szervezet kezdeményezésére, másik három pedig Görögországból.

A legnagyobb értékű segítség – mintegy 800 ezer eurós – Svédországból érkezik.

Az izraeli blokád miatt “a Gázai övezet 1,5 millió ember koncentrációs táborává vált" – méltatlankodott Michelle Sibonny, a Francia Zsidók Szövetsége a Békéért nevű szervezet szóvivője.

“Hogyan juthatnak el odáig, hogy jutalmaznak egy hóhérrá való államot, amely 1400 embert ölt meg" – jelentette ki Alima Boumedienne-Thierry zöld szenátor, arra utalva, hogy Izraelt felveszik az Nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD). Ebből az alkalomból Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt csütörtökön Párizsba várják.

A 2008 decemberében-2009 januárjában palesztin területről indított rakétatámadások miatt végrehajtott izraeli offenzíva során több mint 1400 palesztin halt meg a Gázai övezetben.

Móse Lévi ezredes a Gázai övezettől északra fekvő Kerem Salom-i átkelőhelynél újságírók előtt hangsúlyozta: “Az expedíció provokáció, amely szükségtelen, tekintettel arra, hogy Gázában jó és stabil a humanitárius helyzet".

“Nem látom szükségét bármilyen, ilyen felszereléseket szállító hajónak. Engedélyezzük az ilyen felszerelések Gázába szállítását" – tette hozzá a Gázai övezettel való kapcsolattartás és koordinációért felelős csoport vezetője.

Izrael azóta tart fenn szigorú blokádot a Gázai övezet ellen, amióta a Hamász 2007 júniusában erővel átvette az ellenőrzést a palesztin terület felett.