Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kétnapos szlovákiai látogatáson a vezérkarfőnök

Szöveg: Honvéd Vezérkar |  2017. október 24. 16:53

A Szlovák Köztársaság Védelmi Minisztériumának 1. fokozatú emlékmedálját adományozta a szlovák védelmi miniszter dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnöknek Pozsonyban. A vezérezredes kétnapos, hivatalos kétoldalú vezérkarfőnöki találkozóra utazott október 23-án Szlovákiába.

A legutóbb idén júniusban tartott, budapesti találkozó után most Milan Maxim vezérezredes, szlovák vezérkarfőnök meghívására utazott kétoldalú találkozóra Szlovákiába a dr. Benkő Tibor vezérezredes vezette magyar delegáció.
A kétoldalú találkozó hivatalos programjának középpontjában a haderőfejlesztés és a tartalékos rendszer kialakításával kapcsolatos tapasztalatcsere állt. A szlovák haderő ugyanis egy modernizációs folyamat kezdetén áll, amelynek keretében az elmúlt években tette le egy újonnan felépítendő tartalékos rendszer alapjait. Ennek tükrében a delegációk részvételével megtartott plenáris megbeszélésen a felek áttekintették a szlovák fegyveres erők átalakításával kapcsolatos stratégiai dokumentumokat, majd a két ország tartalékos rendszerének kialakításával kapcsolatos eddigi tapasztalataikat cserélték ki egymással.

1596040321

A látogatás keretében a Honvéd Vezérkar főnököt Pozsonyban udvariassági látogatáson fogadta Peter Gajdoš védelmi miniszter. A találkozón a miniszter elismerően beszélt a két ország katonái közötti sokrétű tevékenységről, legyen szó a számos közös gyakorlatról, a közös missziós szerepvállalásról Cipruson, vagy éppen a két országban működő NATO Kiválósági Központokban, a NATO Erőket Integráló Elemekben (NFIU) való kölcsönös részvételről. Mint fogalmazott, az országaink közötti katonai együttműködés hosszú évekre visszatekintve kiváló, legyen szó akár a katonai vezetés vagy az egyes katonák kapcsolatáról.

A megbeszélésen szó esett a V4-ek keretében folytatott kiemelkedő katonai együttműködésről is, és azokról a fontos hozzájárulásokról, amelyeket a szlovák haderő biztosított a migrációs válsághelyzet kezelése során Magyarország déli határainál. Dr. Benkő Tibor vezérezredes beszámolt a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról is, amely az elmúlt huszonöt év legnagyobb és legátfogóbb modernizálási programja a Magyar Honvédségben. Ennek részeként Magyarország a 2026-ig folyamatosan növekvő védelmi költségvetés 20 százalékát a haderő fejlesztésére fordítja.

1596040321

Az udvariassági találkozó végén a kétoldalú katonai kapcsolatok elmélyítése érdekében végzett, hosszú évek óta tartó munkája elismeréseként Peter Gajdos védelmi miniszter a Szlovák Köztársaság Védelmi Minisztériumának 1. fokozatú emlékmedálját adományozta dr. Benkő Tibor vezérezredesnek.

A hivatalos program keretében a dr. Benkő Tibor vezérezredes vezette magyar delegáció látogatást tett a Pozsonyszőlősön található szlovák NFIU-nál, ahol találkozott az NFIU állományával is, köztük az itt szolgáló magyar törzstiszttel. A látogatás második napján a delegáció tagjai a lešti kiképző központot látogatták meg, ahol statikus és dinamikus bemutatók keretében ismerkedtek meg a központban folyó munkával.

1596040321

Fotó: Honvéd Vezérkar