Lentiből Afganisztánon át Debrecenbe

Még nincs negyven éves, de már több mint másfél éve dandártábornok, és a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi alakulatának, az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnak a parancsnoka. Mégsem ő az, aki a legfiatalabbként viselheti a tábornoki egyenruhát, Sulyok János dandártábornok, a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség vezérigazgatója ugyanis szintén 1971-es születésű, ám néhány hónappal fiatalabb nála.

Dr. Böröndi Gábor dandártábornok irodája szinte semmiben nem különbözik a többi alakulatparancsnokétól. Talán csak az ablakkal szemben kialakított számítógépes munkahely nem megszokott. A laptop melletti színes fényképen a tábornok felesége és két kisgyermeke mosolyog.

Könnyen indul a beszélgetés, a dandártábornok ugyanis rutinos interjúalany. Nem tagadja, volt lehetősége gyakorolni, a nyár elején ugyanis sokat kellett nyilatkoznia. Õ volt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei árvízvédelmi munkálatokban segédkező honvédségi erők helyszíni parancsnoka. E minőségében pedig szinte naponta találkozott újságírókkal, riporterekkel.

„Százak, ezrek parancsnoka lehetsz!"

– Természetesen, amikor az ember tizennyolc évesen a saját jövőjéről dönt, akkor még nem tudja igazán, hogy jól választott-e. Ezzel én is így voltam. A kiadványon olvasott jelmondat nagyon szépen hangzott, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer valóra is válhat – meséli a tábornok, akit 1992. augusztus 20-án, a Parlament előtti Kossuth téren avattak tisztté. Bár kiváló eredménnyel fejezte be tanulmányait, mégsem főhadnagyként avatták, mert matematika szigorlata „csak" 4-esre sikerült. Így, a szigorú főiskolai szabályzat értelmében, egy aranycsillaggal a váll-lapján lett tiszt.

Emiatt akkor és azóta sem búsul, már csak azért sem, mert szinte azonnal kárpótolta a Magyar Honvédség akkori parancsnoka, Lőrincz Kálmán vezérezredes által alapított Kossuth-díj, melyet ebben az évben ő vehetett át. Az oktatási díjjal – amely a mai napig megbecsült helyen van Böröndi tábornok irodájában – a pályakezdő tisztek munkáját kívánta elismerni az adományozó.

Évfolyamelsőként Böröndi hadnagy abban a szerencsés helyzetben volt, hogy saját maga választhatta meg azt a helyőrséget, ahol hivatásos katonai pályáját meg kívánta kezdeni. Õ a sokak által elátkozott Lentit választotta. Mégpedig két ok miatt. Egyrészt kaposvári születésűként az országhatár közelében fekvő Lenti nem esett távol lakóhelyétől, másrészt pedig a lövészek akkori „leghatékonyabb" fegyverével, a BMP–1-es típusú, lánctalpas, gyalogsági harcjárművel csak a Lenti és a szombathelyi dandárok voltak felszerelve.

– Azóta is katonai pályafutásom meghatározó és egyik legfontosabb élménye, hogy Lentiben szolgálhattam. Valóban, akkor egy kicsit mindenki idegenkedve tekintett arra helyőrségre. Hiszen távol esett mindentől, és akkor még nem volt meg az autópálya, amelyen ma már az az országrész is könnyen elérhető – emlékezik a tábornok, aki szakaszparancsnokként kezdett a 26-os lövészdandárnál. Aztán, alig egy hónappal később magához hívatta az alakulatparancsnok és azt mondta neki: „Hadnagy úr, én már régóta figyelem magát! Azt gondolom, hogy az eddig végzett munkája alapján századparancsnoki beosztást ajánlok fel önnek."

Mint a tábornok elárulta, természetesen nem az egy hónap alatt végzett munkájával érdemelte ki a gyors előrejutást, hanem akkoriban olyan tiszthiány volt a helyőrségben, hogy a dandárparancsnoknak egyszerűen nem volt más lehetősége, mint az újonc tisztek közül kiválasztani a századparancsnokokat. E beszélgetés végén Böröndi hadnagy megtudta azt is, hogy a századparancsnoki beosztás – „amely nagyon nagy megtiszteltetés" – együtt jár a szolgálatvezetői munkakörrel is. Mégpedig egy teljesen sorkatonákból álló századnál, ahol rajta kívül nincsen egyetlen tiszt, sőt még tiszthelyettes sem, a kulcsbeosztásokat is sorállományúak látják el…

Igazi mélyvíz volt ez – fogalmaz Böröndi tábornok –, hiszen a szolgálatvezetői ismeretekből mindössze három órájuk volt a főiskolán. Ráadásul a százada 94 katonából és tíz technikai eszközből állt. Ennek ellenére nem volt más lehetőség, mint teljesíteni a parancsokat és megfelelni az elöljáró elvárásainak. A fiatal századparancsnok a harmadik hónap végén már zászlóalj szintű, éles lőgyakorlaton vett részt alegységével, 1993 januárjában pedig, a Kapos ’93 névre keresztelt gyakorlaton éjszakai, védelmi lőgyakorlatot teljesített sikeresen.

Alázat és állandó kiképzés

– Lentiben megtanultam azt, hogy mi is az alázat. Történt, hogy egy lövészetet követően, fiatal hadnagy társaimmal sorakoztunk a felállított étkezősátornál, hogy ebédeljünk. Ekkor a zászlóaljparancsnokunk megkérdezte: „uraim, a katonáik ettek már?" Itt ugyanis az volt a fő szabály, hogy a szakaszparancsnokok és a századparancsnok csak akkor ehettek, ha a katonák már túl voltak az étkezésen – meséli a tábornok, akitől megtudom azt is, hogy Lentiben komoly követelményeket támasztottak a katonákkal szemben. Ekkor zajlott ugyanis a délszláv válság, amely miatt folyamatos készenléti és ügyeleti szolgálatban voltak, éles határbiztosítási feladatokkal, állandó kiképzéssel. Volt úgy, hogy hat hónapig nem jutott haza Kaposvárra. Ami akkoriban persze nem jelentett komoly problémát, hiszen nőtlen volt és a helyőrségi nőtlenszállón lakott.

Ha már erről szó esett, Böröndi tábornok elárulja, Lentiben az sem okozott túl nagy gondot nekik, hogy kora reggeltől késő estig benn voltak a laktanyában. A nőtlenszálló ugyanis közvetlenül a főkapu mellett helyezkedett el, a kaszárnya és a város között pedig hat kilométeres volt a távolság, így csak az igazán bátrak sétáltak be szabadidejükben a településre. Tömegközlekedés ugyanis nem volt, az autó pedig annak idején még majdhogynem luxuscikknek számított.

– A Lentiben töltött évek kihatottak további katonai pályafutásomra is. Megvallom őszintén, azóta is hiányzik az a fegyelmezettség, az az alakiasság és azok a tiszta viszonyok, amelyek ott uralkodtak. Például, amikor soron kívül főhadnagy lettem – és hadd mondjam el, hogy erre a soron kívüli előléptetésemre vagyok a mai napig a legbüszkébb –, akkor még a zászlóaljparancsnokom is főhadnagy volt. Én minden reggel jelentkeztem nála, tisztelegtem neki és magázódtunk. Emlékszem egy másik esetre is, amikor egy százados kollégám szinte az alakulótér betonjába döngölt egy hadnagyot, mert az letegezte. Tudom, hogy a ma fiatal tisztjeinek mindez már nagyon furcsán hangzik – meséli Böröndi tábornok.

A dandárparancsnoktól megtudom, amikor Lentit 1996-ban bezárták, őt egy angol nyelvtanfolyamra iskolázták be. Aztán ideiglenesen Kaposvárra a Boconádi Szabó József logisztikai ezredhez került, tervező tisztnek. Ahhoz az utánszállító századhoz, amely az SFOR missziót, a Magyar Honvédség első béketámogató műveletét látta el. Fiatal tisztként ekkor került először közvetlen kapcsolatba a békeműveletekkel, amelyek pályafutásának további éveit meghatározták. Somogyország fővárosában azonban nem sok időt töltött, mert eközben jelentkezett a jogi egyetemre és Székesfehérvárra került, jogász beosztásba.

– Bár a diplomámat „cum laude" fokozattal szereztem meg, sem a jogi egyetem, sem pedig a jogi pálya nem tudott igazán megfogni, nem éreztem magamat jogásznak. Viszont e végzettség adott számomra egy személetmódbeli változást, így egy problémát ma már több szempont alapján tudok megvizsgálni, s beépített egy „vészcsengőt" is az agyamba – árulja el a tábornok, akitől megtudom azt is, hogy Székesfehérváron felajánlottak számára egy lehetőséget, a ciprusi ENSZ főparancsnokság hadműveleti tiszti beosztását. Ebben az időben – egészen pontosan 1997-ben – emelte század szinte ciprusi részvételét a Magyar Honvédség, amelyért „cserébe" kaptak egy törzstiszti beosztást a parancsnokságon.

Mint mosolyogva meséli: a mai napig élénken emlékszik missziós szolgálatainak első heteire, amikor alig értette a kollégái által beszélt angol nyelvet. A parancsnokságon dolgozott argentin és osztrák katona is, de a „legkülönösebb fickó" az a rádiós volt, aki az 1-es skót harckocsiezredtől érkezett, s akinek „kuttyogásából" két-három hétig csak a „good morning sir!" köszöntést lehetett megérteni. Aztán természetesen ő is hozzászokott az angol nyelv használatához, s frissen szerzett nyelvtudását gyorsan tudta fejleszteni, hiszen minden nap jelentenie kellett a Force Commander-nek, vagyis az ENSZ misszió parancsnokának. Persze nemcsak emiatt volt hasznos a Cipruson töltött egy év – emeli ki Böröndi tábornok –, ekkor találkozott először egy nemzetközi törzs munkájával, s látta, hogy miként is működnek a magyarokétól eltérő módszerek. A sors furcsa fintorának tartja, hogy Ciprus után – és nem a misszió előtt – kanadai nyelvtanfolyamra küldték, ahol megszerezte a civil felsőfokú vizsgának megfelelő STANAG fokozatot.

Békeműveletek: SFOR, KFOR, Afganisztán

A missziót és a nyelvtanfolyamot követően Budapesten, az MH Műveletirányító Központban folytatódott Böröndi tábornok pályafutása, ahol a békeműveleti osztály kiemelt főtisztjeként az SFOR misszió iránytisztje lett. De emellett már elkezdték a 1999-ben kezdődő KFOR misszió szervezését is.

– A központban egészen 2005-ig szolgáltam. Szerencsém volt, mert mindig a legújabb és a legnehezebb missziókat kaptam feladatul. Az SFOR után a KFOR-t, majd később Afganisztánt. Ez utóbbinak köszönhettem, hogy első magyar katonatisztként – Kisvári Tamás őrnagy úrral együtt – 2003 januárjától részt vehettem az ISAF missziójában. A harmadik váltás katonájaként dolgoztam Kabulban, a főparancsnokságon – mondja a tábornok, majd arról beszél, hogy ebben az időben Kabul még teljesen más volt, mint napjaikban. A kis létszámú ISAF erők a fővárost nem hagyhatták el, sőt csak nappal ellenőrizték bizonyos részét. Éjszaka bezárták a tábort, s csak arra ügyeltek, hogy a repülőtér mindig nyitva legyen. S a kiürítési terveket is gyakran pontosították.

A tábornok szerint 2003-ban az afgán emberek még nagyon barátságosak voltak az ISAF katonákkal, az előttük szolgáló váltás, sőt néhány hónapig még ők is, minden vasárnap, fegyver nélkül mentek ki a kabuli bevásárló negyedbe. Biztonságukat szinte semmi nem fenyegette. Aztán 2003 áprilisában történt egy esemény, amely gyökeresen megváltoztatta az egész misszió körülményeit, s legfőképpen a biztonsági fenyegetettséget. Egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a német katonák konvoja mellett. A terrortámadásban nagyon sokan meghaltak, megsérültek

– A merénylet után nekem, mint hadműveleti tisztnek ki kellett mennem a helyszínre. Életemben ekkor láttam először élesben, hogy milyen az, amikor emberek halnak meg. Láttam olyan sérültet, akinek mindkét lába és mindkét keze leszakadt, ám még élt és életben is maradt. Láttam azt, hogy az ISAF orvosai – köztük természetesen a magyarok is – milyen kiemelkedő munkát végeztek. Olyan érzésem volt, mintha kívül álltam volna az eseményeken és filmen néztem volna az egészet. Pedig nagyon is valóságos volt, csak egyszerűen nem hittem el, hogy mindez megtörténhet. Ez az élmény azóta is nagyon meghatározó számomra – mondja Böröndi Gábor dandártábornok.

Afganisztán után visszakerült a Műveleti Központba, majd másfél éves minisztériumi „kitérő" után – ahol ugyancsak békeműveletekkel foglalkozott – 2006 augusztusában ismét Kabulba utazott. Magyar nemzeti rangidősként a könnyű gyalogszázad felszámolása és a magyar Tartományi Újjáépítési Csoport megalakítása volt a fő feladata. Hangsúlyozza: szerencsés volt, mert a könnyű gyalogszázad az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj katonáiból állt, akikről azóta is nagyon jó emlékei vannak, hiszen motiváltak és fegyelmezettek. A munka gördülékenyen zajlott, problémát mindössze az okozott, hogy a közutakon korábban még senki nem utazott Kabulból Pol-e Khumriba, így fel kellett deríteni a teljes, több száz kilométer hosszú útvonalat, amelyen közel kétszáz technikai eszközt vittek át a fővárosból Baghlan tartomány központjába.

– Ebben az időben Kabulban már veszélyes biztonsági körülmények között hajtották végre feladataikat a magyar katonák, így a srácoknak el kellett magyarázni, hogy Pol-e Khumriban – ahol a hollandok korábban nagyon jó együttműködést alakítottak ki a helyiekkel – még nem viszonyulnak a civilek annyira ellenségesen az egyenruhásokhoz, mint a fővárosban. Vagyis nem biztos, hogy jó megoldás a figyelmeztető lövés, vagy az erő alkalmazása, mert ha a magyar katona becsületét elrontjuk, akkor a minket követő váltásoknak nagyon nehéz dolguk lesz – mesélte a tábornok.

Csapathoz szeretett volna kerülni

Második afganisztáni missziójából hazatérve Böröndi dandártábornok úgy vélte, hogy fiatal ezredesként nem a Honvédelmi Minisztériumban, vagy éppen a vezérkarnál szeretne beosztást kapni. Ezért a vezérkari főnöktől kérte, hogy csapathoz kerülhessen. Három helyőrség jöhetett szóba: Tata, Hódmezővásárhely, vagy Debrecen. Aztán 2006 decemberében, a személyi beszélgetéskor a debreceni dandár parancsnokhelyettesi beosztását kínálták fel neki, amit örömmel el is fogadott.

– Saját beosztásom átadás-átvétele egybeesett Kovács József dandártábornok parancsnoki átadás-átvételével, aki ekkor vette át a dandárt Szűcs András tábornoktól. Nem tagadom, ez egy eléggé nehéz időszak volt, mert 2007 márciusától kezdődött egy átszervezés, amely érintette az alakulatot is: az addigi önálló zászlóaljaink, vagyis a hódmezővásárhelyi 5/62-es és 5/3-as lövészzászlóaljak kötelékalegységekké alakultak át. Az alakulat pedig könnyűlövész dandárból lövészdandár lett. Minden ezt jelentette, hogy minden érintett katonával le kellett folytatni személyi beszélgetéseket – eleveníti fel a több, mint három évvel ezelőtt történteket a parancsnok, majd arról beszél, hogy még ugyanebben az évben, egészen pontosan április hónapban megkezdődött az addig egri székhelyű MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj debreceni áttelepítése, s ugyancsak kezdetét vette az 5/62-es zászlóalj CREVAL megmérettetése. „Mindez azt jelentette – fogalmazott a tábornok – hogy Debrecenbe érkezésemkor is belecsöppentem a dolgok sűrűjébe."

Böröndi tábornok elárulja: 2007 év végére a dolgok kezdtek úgy alakulni a debreceni dandárnál, ahogy azt az új parancsnok szerette volna. Aztán következett 2008, a Bevetési Irány gyakorlattal, a híradó rendszergyakorlattal és a zászlóaljharccsoport gyakorlattal. 2009. január 31-én pedig átvette az egység parancsnoki beosztását az MH Összhaderőnemi Parancsnokságra távozó Kovács tábornoktól.

Mint mondja, nagyon nagy felelősség parancsnoka lenni a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezetének. A dandár ugyanis három telephelyen – Debrecenben, Hajdúhadházon és Hódmezővásárhelyen – működik, s jelenleg több mint 3500 katona szolgál az alakulatnál.

– Amikor átvettem a parancsnokságot két fő dolgot tűztem ki célul önmagam elé. Az egyik a parancsnoki felelősség visszaállítása. A parancsnok ugyanis mindig és mindenért felelős. A másik cél pedig a kiképzés volt. Mi, katonák ugyanis ezért vagyunk. Ezért rendeltem el, hogy legyen egy raj-szakasz harcszabályzatunk és egy normagyűjteményünk. Emellett ezért álltunk vissza törzs-tanulónapok rendszerére, és ugyanilyen okok miatt rendezünk szakasz-századparancsnoki tanfolyamokat – mondja a tábornok, aki a dandár idei feladataival kapcsolatban hangsúlyozza: természetesen ebben az esztendőben is nagyon komoly teendők hárultak és hárulnak az alakulat alegységeire. Tavasszal az 5/62-es zászlóaljra épülő harccsoport, a CREVAL ellenőrzésen megkapta a „harckész" minősítést, ezzel párhuzamosan pedig részt vettek a nemzetközi Clever Ferret gyakorlaton is. A napokban búcsúztatták el az afganisztáni hadszíntérre induló PRT kilencedik, és a Balkánon szolgálatot teljesítő KFOR kontingens harmadik váltását. Szeptember első napjaiban kezdődik meg az 1-es lövészzászlóaljon alapuló harccsoport ellenőrzése, majd megkezdik a PRT tizedik és a KFOR negyedik váltásának felkészítését is. „Természetesen hosszan lehetne még sorolni a feladatokat" – teszi hozzá a parancsnok.

Egy dolgot azonban még kiemel. Mint mondja, nagyon büszke arra, hogy parancsnoksága kezdete óta sikerült talpra állítani az 5/3-as lövészzászlóaljat. Az alegységnek eddig is kitűnő törzse volt, ám az itt szolgáló 352 katona kevés volt ahhoz, hogy egy valóban működképes lövészzászlóaljként tevékenykedhessenek. A toborzás és a bevonultatás eredményeként ma már több mint 620 katonája van a Bercsényi Miklós nevét viselő zászlóaljnak. S a parancsnok tervei szerint az alegység számára 2011-ben helységharc módszertani foglalkozást szerveznek, amelyen felkészültségüket is felmérik.

Humánszolgálat, honvédelmi oktatás

A beszélgetésből kiderül az is, hogy a debreceni dandár különleges alakulata a Magyar Honvédségnek. Egyedülálló módon ugyanis csak itt alakítottak ki Humánszolgáltató Irodát. Egészen pontosan a debreceni és a hódmezővásárhelyi laktanyában is működik már ilyen központ.

Az iroda célja katonabarát-ügyfélbarát ügyintézés kialakítása, valamint az, hogy a családtagokat bevonják az alakulat életébe, és szükség esetén segítsék is őket. A intézmény fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mintsem az, hogy naponta már több tucatnyian felkeresik az itt dolgozó munkatársakat.

– A másik, amit a dandárnál nagyon fontosnak tartunk, az a honvédelmi oktatás, a honvédelmi nevelés. A kötött együttműködési megállapodás értelmében huszonnyolc általános iskolában tartunk honvédelmi szakkört, amelyre több mint négyszáz gyerek jelentkezett. Emellett pedig három szakközépiskolában katonai alapismereteket tanítunk, a Katonasuli program keretében – mondja a tábornok.

– Én büszke vagyok arra, hogy a dandár parancsnoka lehetek! A katonáknak pedig azt szoktam mondani, hogy ők meg legyenek büszkék arra, hogy az 5-ös dandár katonái lehetnek. Ugyanis ilyen feladatrendszerrel, ennyi kihívással és ennyi kiképzéssel nagyon kevés alakulat büszkélkedhet – mondja a parancsnok, aki úgy véli, hogy Debrecenben nagyon jól felkészült dandártörzs, és zászlóaljtörzsek segítik a munkáját.

A beszélgetés végén természetesen szóba kerül a család is. A tábornok elárulja, bár kislánya 2007-ben Debrecenben született, a családi fészek ma Szentendrén van. Felesége ugyanis ügyészségi titkár a Duna-parti városban. Így családjával csak hétvégenként találkozik. De – mint mondja – nem lenne ez másként sem, ha szerettei Debrecenben laknának. Parancsnokként ugyanis legalább heti két napot Hódmezővásárhelyen tölt, emellett pedig minden héten akad egy-két berendelés is Székesfehérvárra, vagy Budapestre. Ilyenkor kora hajnalban indul és rendszerint csak későn este érkezik vissza a Cívis Városba.

Fotó: Archív