Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megerősítették a KFOR-t a koszovói szerb voksolás idejére

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. május 4. 21:46

A NATO vezette koszovói nemzetközi erő (KFOR) műveleti tartalékerejének második zászlóalját Koszovóba vezényelték – közölte Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár május 4-én pénteken, annak kapcsán, hogy vasárnap Koszovó szerbek lakta északi körzeteiben is lehet majd szavazni a szerb parlamenti és elnökválasztáson.

„Felszólítok minden vezetőt és minden közösséget, hogy tanúsítson önmérsékletet a választás során. Ebben a kritikus időszakban fontos, hogy elkerüljünk minden olyan egyoldalú cselekedetet vagy megnyilatkozást, ami növelheti a feszültséget" – hangoztatta közleményében az atlanti szövetség első számú politikai tisztségviselője.

Rasmussen üdvözölte, hogy megállapodás született az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szerepvállalásáról a választások lebonyolításában. Felszólította mind Belgrádot, mind Pristinát, hogy működjön együtt a nemzetközi közösséggel a voksolás nyugodt, zavartalan lebonyolítása érdekében.

A NATO-főtitkár egyúttal figyelmeztetett arra is, hogy a KFOR, amelynek az a feladata, hogy pártatlan módon biztonságos környezetet teremtsen Koszovó valamennyi lakosának, minden rendelkezésére álló, szükséges eszközt igénybe vesz majd a voksolás idején.

Az albán többségű Koszovó véres háborút követően nemzetközi igazgatás alá került, majd 2008-ban kimondta függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád nem ismer el. Északi részén vannak olyan körzetek, ahol gyakorlatilag csak szerbek laknak, akik igyekeznek megőrizni Szerbiához fűződő kötelékeiket.

A KFOR úgynevezett státussemleges mandátum alapján tartózkodik Koszovóban, vagyis hivatalosan nem foglal állást a koszovói függetlenség elismerésének kérdésében. Az Európai Unió 27 tagországa közül 22 elismerte a független Koszovót, ám Ciprus, Görögország, Románia, Spanyolország és Szlovákia ezt nem tette meg.