Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Nyári medálparádé” Cipruson

Szöveg: Lukács Péter mérnök alezredes |  2012. június 13. 15:53

Az UNFICYP-misszióban – igazodva a kontingensek tavaszi, illetve őszi váltási rendjéhez – egy évben kétszer rendeznek medálparádét. Az úgynevezett UNFICYP Summer Medal Parade-et Nicosiában, az UNFICYP-főparancsnokságon tartották 2012. június 7-én.

1595937311
Az ünnepségen az ENSZ által 1964-ben alapított UNFICYP-medált adják át – a békefenntartásban nyújtott tevékenységük elismeréseként – azon kéksapkásoknak, akik legalább kilencven napig szolgáltak a ciprusi misszióban.
A parádét még ünnepélyesebbe tette, hogy az ünnepségen részt vevő katonák az alakzatban kijelölt helyükre élő zenére vonultak be, amelyet a Cipruson szolgáló brit haditengerészet katonazenekara játszott: a magyar kontingens katonái a Rákóczi-induló dallamára.

Az ünnepségen mondott beszédében Lisa M. Buttenheim, az ENSZ főtitkárának különmegbízottja, az UNFICYP vezetője a misszió politikai vonatkozású tevékenységét értékelve kiemelte a kétoldalú kapcsolatok rendezése terén a közelmúltban elért eredményeket. Chao Liu vezérőrnagy, a misszió katonai parancsnoka beszédében hangsúlyozta a katonai erők speciális szerepét a szigetországi békefenntartásban. Mindkét vezető megköszönte a kontingensek áldozatkész munkáját, melynek kapcsán a mai ünnepségen részt vevő katonákkal együtt már több mint 178 ezer katona részesült az UNFICYP által adományozott kitüntetésben. A magyar katonák egyenruhájára a medálokat Lisa M. Buttenheim, Chao Liu vezérőrnagy, valamint dr. Botos Balázs, Magyarország ciprusi nagykövete tűzte fel.

Az ünnepséget komoly felkészülés előzte meg, hiszen az angol hadsereg alaki szabályzatának megfelelő mozdulatsorok begyakorlása és elsajátítása időigényes feladat, amelyet az időközben beköszöntött meleg nyári időjárás is nehezített.
A ciprusi medálparádé emellett minden alkalommal különleges feladatot jelent a logisztikai szakállomány számára is, mivel az ünnepség után, a lenyugvó nap fényében a résztvevők és meghívottak az egyes nemzetek speciális ételkülönlegességeit kóstolhatják meg.

1595937312