Senki repülőtere
Szöveg: Kálmánfi Gábor | 2011. február 26. 9:09A feszültség szinte tapintható volt az eligazító teremben. Tapasztalt pilóták, navigátorok és technikusok üldögéltek ott mindannyian, ám a kiszivárgott hírek szerint ez a küldetés még a legjobbakat is komoly próbatétel elé állítja majd… Tzanakos, az 52-144-es jelzetű, Nord 2501-es Noratlas szállító repülőgép pilótája egykedvűen nézett maga elé. Technikusa és másodpilótája, Tsouris és Lavranos halkan beszélgetve találgatták az esetleges lehetőségeket. Moutsatsos, a navigátor ugyancsak némán meredt maga elé, mint aki még mindig nem hinné el a történteket.
A Parancsnok – mert mindenki csak így hívta a szikár férfit – óramű pontossággal jelent meg az eligazítóban. Csak azok olvashattak arcából, akik több éve szolgáltak már vele itt, a légierő krétai Souda Bay bázisán.
Tzanatos elfintorodott. Kissé cinikusnak találta, hogy ezt a rendkívül kockázatos hadműveletet épp a győzelem istennőjének neve fémjelzi. Pontosan tudta ugyanis: a ciprusi légteret a török légierő felügyeli. Ha felfedezik őket, az egyenlő a biztos halállal.
Már elmúlt éjfél, amikor a Parancsnok tehetetlen dühében íróasztalára csapott. Az első öt gép már felszállt, amikor a főparancsnokságról új, egymásnak részben ellentmondó parancsok érkeztek. A bizonytalanság miatt néhány gép jelentős csúszással tudott csak felszállni, míg végül az utolsó parancs szerint a küldetést végleg lefújták. A felszerelés legnagyobb részét szállító Dakoták és öt Noratlas a bázison maradtak – míg az első tizenöt gép már elindult Ciprus felé…
„Fényeket látok" – szólalt meg egyszerre Tsouris. A sötétben vöröses-narancsos fénypontok látszódtak. „A Troodos – hegy lángjai. A bombázások miatt tüzek gyulladtak ki" – azonosította a rendelkezésre álló információk alapján a fényeket a navigátor. Kisvártatva már a szárazföld fölé értek és egyre közeledett a repülőtér, amikor lentről tüzet nyitottak a gépre.
A legénység megdermedt, hiszen arról volt szó, hogy a ciprusiak tudják, hogy jönnek… mindenesetre megkezdték a leszállást, amikor a jobb szárny kisebb találatot kapott. Kétségbeesésükben felkapcsolták a külső fényeket, hátha felismerik őket, ám a tüzérségi tűz nem gyengült.
Megkezdték a leszállást. Az egyik Noratlas lángoló roncsait pillantották meg és a leszállópályán egy másik gép is lángolt.
ét nap múlva a Parancsnok újabb eligazításon tájékoztatta őket a hadműveletről. Beszámolt a küldetés közben érkezett felsőbb parancsokról, valamint arról is, hogy a ciprusiak török gépeknek hitték a Noratlasokat, mivel – kideríthetetlen okok miatt – őket nem tájékoztatták erről a hadműveletről.
Mivel Görögország hivatalosan nem állt harcban Törökországgal, ezért a nicosiai repülőtéren maradt görög gépek roncsait teljesen megsemmisítették. Harminchárom katona és két Noratlas veszett oda.
Hála azonban az időben érkezett segítségnek, a törökök nem tudták elfoglalni a repülőteret, így az végül a kanadai ENSZ-erők felügyelete alá kerülhetett.
A nicosiai repülőtér a harcok óta a senki repülőterévé vált. Néhány részét ugyan az UNFICYP-misszió katonái használják, ám igazából Niké, a győzelem istennőjének sajátos emlékműve.
Fotó: A szerző felvétele és archív