Bosznia-Hercegovina - 51. oldal
Csak katonák vannak…
2010. október 13. 5:10
Alig egy évvel ezelőtt avatták hivatásos tiszthelyettessé Szentendrén, most pedig már Szarajevóban, az MH EUFOR Kontingens hetedik váltásának katonájaként, rajparancsnok-helyettesi beosztást lát el. Első ránézésre törékeny, fiatal nő, ám képes határozott utasításokat is adni beosztottjainak. Azt mondja: ha valaki egyenruhát visel, nincsen nő és nincsen férfi, csak katona létezik.
Szarajevóba érkezett az amerikai külügyminiszter
2010. október 12. 10:53
A balkáni országok NATO-, illetve európai uniós integrációjának előmozdítása a fő célja az amerikai külügyminiszter boszniai, illetve szerbiai látogatásának. Hillary Clinton kedd hajnalban érkezett útjának első állomására, Bosznia-Hercegovina fővárosába, Szarajevóba.
A helységharc alapjaival ismerkedtek
2010. október 12. 5:23
Szarajevóban, az MH EUFOR Kontingens működését tanulmányozza a honvedelem.hu újságírója és Wonke Rezső, a Zrínyi Kft. filmstúdiójának vezetője. Kollégáinkat meghívták a magyar és a bosnyák katonák közös kiképzésére, a bosznia-hercegovinai fővárostól mintegy hatvan kilométerre található katonai gyakorlótérre. Helyszíni tudósításunk.
„Élete legnehezebb küzdelmében alulmaradt”
2010. szeptember 14. 21:00
Katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra Kolozsvári György zászlóst, posztumusz hadnagyot, a Magyar Honvédség hősi halottját szeptember 14-én, Tatán. A gyászszertartáson részt vettek a Honvédelmi minisztérium vezetői, de elbúcsúztak a Tartományi Újjáépítési Csoport nyolcadik váltásának katonái és a tatai Klapka György Lövészdandár állománya is.
Szolnokon készültek a balkáni missziókra
2010. szeptember 9. 9:00
Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban, a nyári szabadságokat követően ismét a felkészítés került fókuszba. A nyár utolsó napján kezdődött el a Missziós Törzstiszti Alaptanfolyam, amelynek során a Bosznia-Hercegovinába és Koszovóba, egyéni beosztásba tervezett állomány sajátítja el a missziós feladatok teljesítéséhez szükséges alapismereteket.
Elhunyt az Afganisztánban életveszélyesen megsérült katonánk
2010. szeptember 7. 9:22
Kolozsvári György zászlóst az afganisztáni orvtámadás legsúlyosabb sérültjét a világszínvonalú orvosi ellátás sem menthette meg. A Mazar-e Sharif-i katonai kórházból augusztus 25-én került a folyamatosan öntudatlan állapotban lévő sérült a Honvédkórházba, ahol az intenzív ápolás ellenére is romlottak életfunkciói.
Eseménydús hét Szarajevóban
2010. augusztus 11. 20:24
Több, fontos esemény is történt ezen a héten Szarajevóban, a Butmir tábor területén, amelyek a Magyar Honvédség EUFOR Kontingens hetedik váltásának katonáit és tevékenységét is érintették. Egyebek mellett a többnemzeti zászlóalj parancsnoki beosztásának átadás-átvételére, és közös gyakorlatra is sor került.
Békefenntartók voltak Bosznia-Hercegovinában
2010. augusztus 9. 14:47
A közelmúltban tértek haza bosznia-hercegovinai külszolgálatukból az MH EUFOR Kontingens hatodik váltásának katonái. A szarajevói Butmir táborban fél éven keresztül 146 magyar katona szolgált. Tatán megrendezett visszafogadó ünnepségüket követően négyen válaszoltak a honvedelem.hu kérdéseire.
Helytálltak a Belépési Gyakorlaton
2010. augusztus 7. 8:35
Úgynevezett Belépési Gyakorlatot hajtottak végre a napokban a bosznia-hercegovinai Szarajevóban szolgáló MH EUFOR Kontingensnél. A magyar misszió hetedik váltásának katonáinál a műveleti század készenléti helyzetének elérését szemlélték meg az elöljárók.
Afganisztáni és balkáni missziókból tértek haza
2010. augusztus 6. 12:43
Családtagjaik és hozzátartozóik jelenlétében köszöntötték a műveleti területről közelmúltban visszatért MH Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport harmadik, és az MH EUFOR Kontingens hatodik váltásának katonáit a tatai lövészdandár laktanyájában. A rendezvényen részt vett Fucsku Sándor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke is.