Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ciprus - 43. oldal

Cikkek
1595872835

Törtek-zúztak a leszerelő katonák

2008. február 4. 5:50

Leszerelő brit katonák garázdálkodtak Cipruson, ezért közülük kilenc ellen vádat emelnek – jelentette be vasárnap a helyi rendőrség. A bakák akár hét év börtönt is kaphatnak.

1595872827

Félnek a koszovói példától

2008. február 1. 8:34

A román elnök arra kérte csütörtökön a NATO-szövetségeseket, hogy ne bátorítsák Koszovó Szerbiától való elszakadására, függetlenedésére vonatkozó terveit.

1595872816

„A közös nemzeti érdek józan mérlegelése volt jellemző”

2008. január 29. 10:52

Befejezett haderőreform, fejlesztések, külhoni missziók, Tubes-radar, budapesti NATO-csúcs – Szekeres Imre honvédelmi miniszter lapunknak adott nagyinterjújában részletesen beszélt minden olyan témáról, mely 2008-ban aktuális és jelentős, vagy az lesz a Honvédség életében.

1595871608

„Meg kell tanítani a katonákat a stressz kezelésére”

2008. január 18. 8:49

Pszichológiai szempontból az ideális katona terhelhető, kiegyensúlyozott és képes csoportban együttműködni. Akiket a rendszer kiválaszt, azok egytől – egyig alkalmasak, de nem vagyunk egyformák, tehát fejleszteni kell a képességeiket.

Magyar Honvéd 2007/51-52.

2007. december 27. 9:43

A Magyar Honvéd 2007. december 21-i, 51-52. összevont számának tartalma

1595871359

Karácsonyi történet Ciprusról

2007. december 18. 12:20

Kisgyermek koromból, egyetlen karácsony emléke maradt meg bennem, ami úgy előttem van, mintha ma történne. Amikor kishúgommal beléphettünk a szobába, még nem látszott a karácsonyfa, de éreztük, hogy valami különleges dolognak kell történnie. A lámpák lekapcsolva, mégis mindent barátságos fény ölelt körül, a fenyő varázslatos illata pedig megfűszerezte a levegőt. 

1595871359

Három kontinens metszéspontjában

2007. december 18. 12:12

A közvélemény által kevésbé ismert a magyar szerepvállalás a ciprusi UNFICYP-misszióban, melyet Vadai Ágnes és delegációja karácsony előtti útja során felkeresett. A honvedelem.hu helyszíni riportjának második része.

1595871357

Ahol üres frázis a megbékélés

2007. december 18. 12:04

„Araszolunk” az Ancsával Afrika felett, alattunk fényárban úszik Kairó, autók hosszú sora kígyózik mindenfelé, hiába, ők már csak ilyen éjszakai életet élnek. Vadai Ágnes honvédelmi minisztériumi államtitkár és kísérete persze nem turistaúton van, de a látvány azért mégiscsak látvány.

1595871345

Cipruson is elégedettek a magyar katonákkal

2007. december 14. 11:11

Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár csütörtökön felkereste a Nicosiában állomásozó békefenntartó kontingens főhadiszállását, meglátogatta az ott szolgálatot teljesítő magyar katonákat, és a megosztott szigetország fővárosban tárgyalt a helyi külügyi és védelmi államtitkárral.

1595871323

Ciprusra és a Sínai-félszigetre utazott Vadai Ágnes

2007. december 12. 8:30

Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára december 11-14. között meglátogatja a Sínai-félszigeten állomásozó Többnemzetiségű Erők és Megfigyelők (MFO) misszióban, valamint a Cipruson, az ENSZ UNFICYP misszió keretében szolgáló, békefenntartói feladatokat teljesítő magyar kontingensek katonáit.