Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ahol üres frázis a megbékélés

Szöveg: honvedelem.hu |  2007. december 18. 12:04

„Araszolunk” az Ancsával Afrika felett, alattunk fényárban úszik Kairó, autók hosszú sora kígyózik mindenfelé, hiába, ők már csak ilyen éjszakai életet élnek. Vadai Ágnes honvédelmi minisztériumi államtitkár és kísérete persze nem turistaúton van, de a látvány azért mégiscsak látvány.

Azért utaznak a négynapos hivatalos látogatás első állomására, hogy ismét megerősítést kapjanak a Sínai-félsziget törékeny nyugalmáért aggódó arab politikusok, a Multinational Force and Observers (MFO – Többnemzeti Erő és Megfigyelők) részeként itt szolgáló magyar misszió, a Magyar Köztársaság töretlen szándéka szerint marad, változatlan létszámban folytatja küldetését. Majd hasonló úticéllal mennek Ciprusra is, de hogy elébe menjünk a történteknek: karácsony tájékán a honvédelmi tárca, a vezérkar és a honvédség vezetői nem először látogatják meg a külföldön szolgáló magyar katonákat, tolmácsolva a munkájukat övező itthoni és nemzetközi elismerést, átadva ez alkalomból egy-egy jelképes ajándékot…

A hét minden napján, huszonnégy órában

Sínai-félszigeti katonai jelenlétünk történetéhez íme néhány adalék. 1978. szeptember 17-én az izraeli-egyiptomi béketárgyalások sikeres befejezése után Anvar Szadat egyiptomi elnök és Menahem Begin izraeli miniszterelnök aláírta a Camp David-i egyezményt, amely megteremtette a békeszerződés kidolgozásának feltételeit. Úgy fél évvel ezután, 1979. március 26-án, az Amerikai Egyesült Államok közvetítésével létrejött az egyiptomi–izraeli békeszerződés, amely véget vetett a két ország között három évtizede fennálló háborús viszonyoknak. Végül a sínai-félszigeti nemzetközi erő, az MFO 1982. április 25-én kezdte meg békeszolgálatát, aznap fejezte be Izrael a kivonulást a Sínai-félszigetről.

1595871358
Az MFO missziójának mandátumát a békeszerződés vonatkozó cikke határozta meg, amellyel összhangban a félszigeten három biztonsági zónát hoztak létre, egy zónát pedig Izraelben, a nemzetközi határ mentén. Az MFO feladata a biztonsági zónákra meghatározott katonai korlátozások ellenőrzése, megfigyelése és jelentése. Másrészt a békefenntartók ellenőrzik, hogy a polgári lakosság nem követ-e el köztörvényes bűncselekményeket, például fegyver- vagy kábítószer-csempészést. Meg kell említeni, hogy mindemellett jelentős feladat az iszlám szélsőséges, illetve terrorista csoportok felszámolása is.
A feladatok végrehajtására a Sínai-félszigeten az MFO egy északi, egy déli tábort, valamint 13 ellenőrzőpontot és 18 megfigyelőállást működtet folyamatos szolgálatban. Ezeket számos ideiglenes megfigyelőpont, felderítő járőrszolgálat és egy parti haditengerészeti egység egészíti ki.

1595871358
Az MFO közel 2000 fős létszáma 11 ország katonai kontingenséből, valamint két ország kiszolgáló személyzetéből tevődik össze (Ausztrália, Kanada, Kolumbia, Fidzsi-szigetek, Franciaország, Olaszország, Új-Zéland, Norvégia, Magyarország, Uruguay, Egyesült Államok, valamint Nagy-Britannia és Egyiptom). Főigazgatósága Rómában van. A főigazgatónak egy-egy képviselője van Kairóban és Tel-Avivban.

Magyarország 1995 óta vesz részt az MFO-ban, negyvenegy fős közös katonai-rendőri erővel; ez az első misszió, amelyben magyar egységek fegyveres békefenntartó misszió keretében kiemelt katonai rendészeti feladatokat teljesítenek.
A magyar alegység felelős a katonai rend és a fegyelem fenntartásáért az MFO teljes felelősségi körzetében. Feladatai közé tartozik a bűnügyi nyomozati munka, baleseti helyszínelés, járőrözés, fegyvert és lőszert szállító gépjárműoszlopok biztosítása, közlekedésbiztonsági ellenőrzés, az északi tábor kilépő forgalmának ellenőrzése, rendezvények biztosítása, valamint az előre nem tervezhető rendészeti feladatok. A kontingens két tagja szolgál az MFO törzsében. A magyar katonai rendész alegységét harminckilenc fő alkotja, a katonák ebben közös rendészeti szolgálatot látnak el más nemzetiségű járőrtársaikkal. Huszonheten a misszió északi táborában, El-Gorában, tizennégyen a déli táborban, Sharm el-Seikben teljesítenek szolgálatot, három váltásban, a hét minden napján, huszonnégy órában.

1595871358
Erről a szolgálatról szólva az MFO római igazgatóságának kairói képviselője, Normand L. St. Pierre, nemkülönben az el-gorah-i tábor parancsnoka, Lidvig Ssen dandártábornok, elismerésének adott hangot.
Vadai Ágnes államtitkár a megbeszélések, a tájékoztatók, illetve az El-Gorahban tett látogatás tapasztalatait összegezve hangsúlyozta: Magyarország a nemzetközi közösség részeként vállal felelősséget a világ más tájain a béke megteremtése, fenntartása érdekében. Nemzetközi elismerés övezi Selmeczi Attila alezredes, parancsnok, és katonái itteni jelenlétét, azt a jelenlétet, amelyről – talán, mert más missziókéhoz képest kisebb létszámú kontingensről van szó – méltatlanul kevesebbet beszélünk, akárcsak a magyar parlamentben is.

A riport második, Ciprusról szóló részét holnap olvashatják.