Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galambos Sándor - 4. oldal

Cikkek
yDSC_0197 BÉKÉSCSABA

Toborzó véradások

2022. május 21. 10:47

A honvédelem napjához kapcsolódó önkéntes véradást szerveztek május 19-én Kecskeméten és 20-án Békéscsabán az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun és Békés megyei toborzó irodáinak munkatársai. A reméltnél lényegesen nagyobb eredményességgel zárult „toborzó véradás” lebonyolítását az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred katonái is segítették.

Kadét_szakmai_nap_Kiskunmajsa (20)

Nemes küzdelemben bizonyították felkészültségüket

2022. május 10. 13:44

Kadét szakmai napot szerveztek a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium diákjai részére május 9-én, Kiskunmajsán. A középiskola 2019-ben csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz, jelenleg a 9., a 10. és a 11. évfolyam egy-egy osztályában tanulnak a program szerint összeállított tematika alapján a diákok.

borító_egyesület

Fél évszázados jubileum

2022. május 8. 8:39

„Köszönöm a haza és a honvédelem iránti elkötelezettségüket, a katonai hagyományok ápolása érdekében végzett munkájukat, hazánk történelmi eseményeinek színhelyein tett tisztelgő látogatásaikat, amellyel hozzájárultak a Magyar Honvédség céljainak a megismertetéséhez” - üdvözölte levélben megalakulásának 50. évfordulója alkalmából a csongrádi Béri Balogh Ádám Honvéd Klub tagjait dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka.

borító_Sanyi

Életre vállalt elkötelezettség

2022. április 11. 19:45

Oklevéllel köszönte meg Berecz Jánosnak a Magyar Honvédség önkéntes területvédelmi tartalékos állománya toborzásában és a honvédelem ügye érdekében végzett elkötelezett, eredményes, munkáját Durgó Tamás alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megbízott parancsnoka. Az elismerést Mosonyi Viktor hadnagy, a Bács-Kiskun megyei Hadkiegészítő és Toborzó Iroda irodavezető-helyettese adta át.

xIMG_5088 ELNÖK

Évet zártak a kuruc vitézek

2022. március 27. 8:34

Évzáró-évindító közgyűlést tartott a kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület március 25-én. Az elnökség beszámolójából kiderült: feladatokban, közösségi rendezvényekben, saját szervezésű programokban gazdag, eredményes évet zártak az egykori páncéltörő tüzérek. Az egyesületnek jelenleg 158 tagja van, közöttük Gál Mihály, dr. Lendér László nyugállományú ezredesek és Engler Ferenc nyugállományú őrnagy már a 90. életévüket is betöltötték.

XIMG_4802 SÁRKÖZY

Nemzeti ünnepünkre készülve

2022. március 11. 17:13

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc közelgő évfordulója tiszteletére, az elmúlt napokban Bács-Kiskun megye több településén katonák, kadétok és - iskolai közösségi szolgálat keretében - diákok tisztították meg a csatákban részt vett egykori honvédek emlékét őrző sírokat és azok környezetét.

borító_eskü_Sanyi

Egy életre kötelez

2022. február 18. 20:16

Huszonnyolc pályakezdő szerződéses és önkéntes műveleti tartalékos katona tett ünnepélyes keretek között esküt február 18-án, pénteken, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. Az eskü előmondója Pusztai Fanni Sára főhadnagy volt. Az újoncoknak a hathetes alapkiképzés során tanúsított fegyelmezett, kemény munkáját dr. Koller József dandártábornok, a helikopterbázis parancsnoka és Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa köszönték meg.

Lakitelek (nyitó)

Szellemiséget is formáló ajándékkötetek

2022. február 10. 16:57

A Zrínyi Kiadó gondozásában megjelentetett könyveket adományozott – a Honvédelmi Minisztérium képviseletében – a Lakitelek Népfőiskola alapítványa részére Németh Szilárd, a tárca parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes február 10-én, csütörtökön.

Kiskunfélegyháza_doni_megemlékezés (nyitó)

Nem akartak hősök lenni, de azzá váltak

2022. január 13. 16:18

A Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonák emléke előtt tisztelegtek január 12-én, szerdán, Kiskunfélegyházán. A megemlékezést a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület és a város önkormányzata szervezte.

xIMG_4321 RAJT UTÁN

Árvákat támogattak a kecskeméti katonák

2021. december 19. 18:10

Koronavírus-fertőzésben elhunyt édesanya félárván maradt újszülött ikerbabáinak a támogatása is célja volt – az autizmus jelképére, a kék színre utaló – adventi „Futni-kék!” felhívás jegyében, december 18-án tartott sportdélutánnak Kecskeméten. Az Autista Gyermekekért Egyesület jótékonysági futás közös sétáján a helyőrségben állomásozó alakulatokat az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis katonái képviselték.